Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ismét ülésezik a Keresztény Ifjúsági Kerekasztal

Újra összeül a Keresztény Ifjúsági Kerekasztal (KIK); a résztvevők hat szekcióban tanácskoznak december 2-tól a budapesti Lágymányosi Ökumenikus Központban - közölték a szervezők az MTI-vel.


Dátum: 2005-11-22 08:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46876
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:47:28.626969, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A keresztény ifjúsági civil szervezetek kétnapos találkozóján szó lesz az ifjúsági misszióról, a szociális és karitatív munkáról, az egyetemi és szakkollégiumi tevékenységről, a non-formális oktatásról, közéleti és politikai kérdésekről, valamint a családi életre való felkészítésről. Az összejövetelt a katolikus, a református és az evangélikus egyház ifjúsági bizottságai, valamint az egyházak által létrehozott Ökumenikus Ifjúsági Iroda szervezi.

Az indító előadást Bauer Béla ifjúságkutató, a Mobilitás Ifjúságkutató Intézet vezetője tartja "Fiatalok az ezredfordulón. Értékek, választások" címmel. A rendezvény védnöke Balás Béla kaposvári megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Ifjúsági Bizottságának elnöke, Bölcskei Gusztáv püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke és D. Szebik Imre, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke. A KIK 2002 novemberében jött létre. A kerekasztal csaknem negyven szervezetet tömörít, és az országos ifjúsági munkában jelentős munkát végző keresztény alapállású társadalmi tömörülések érték- illetve érdekképviseleteként kíván működni - közölték korábban a szervezők.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek