Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az emberek többsége bízik a nemzeti bankban

A lakosság 66 százaléka megbízik a Magyar Nemzeti Bank (MNB) döntéseinek szakszerűségében, azaz a jegybank tavaly megduplázódott bizalmi indexe megerősítést nyert. A Szonda Ipsos októberi felméréséből kiderül az is, hogy a nemzeti bank hitelessége továbbra is messze nagyobb, mint a kormányé vagy a parlamenté - írja a Világgazdaság.


Dátum: 2005-11-22 08:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46877
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:47:28.933156, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Magyar Nemzeti Bank felkérésére a Szonda Ipsos 2005 októberében személyes megkérdezésen alapuló ezerfős, reprezentatív közvélemény-kutatást végzett az MNB lakossági megítéléséről, tevékenységi körének ismertségéről és az euró bevezetésével kapcsolatos várakozásokról. A kutatás számos ponton megismételte a tavalyi és tavalyelőtti év hasonló időszakában, ugyanezzel a módszerrel végzett felmérés kérdéseit, az eredményeket az idén is fókuszcsoportos beszélgetés árnyalta.

Az idei kutatás megerősítette a korábban mért eredményeket: míg 2003-ban csak a lakosság 29 százaléka mondta, hogy megbízik az MNB döntéseiben, 2004-ben ez az arány 65 százalékra emelkedett, 2005-ben pedig kétharmada vélekedett így. Az állami intézmények iránti bizalmi rangsorban az MNB-t az idén is csak az Alkotmánybíróság előzte meg (76 százalék), az MNB-nél messze alacsonyabb például a Pénzügyminisztérium támogatottsága (44 százalék).

Úgy tűnik, leginkább a pénzügyek politikától való függetlenségének biztosítása és a kereskedelmi bankok feletti felügyelet miatt tekintik az emberek fontosnak az MNB létezését, és mindkét érték jóval magasabb, mint 2004-ben.

A válaszadók gondolkodásában a jegybankhoz olyan értékek kapcsolódnak, mint szakmai hozzáértés, racionalitás, elkötelezettség, illetve stabilitás, nélkülözhetetlen nemzeti intézmény, amely magas státusú, de távol van az emberektől. A kérdezettek szerint az MNB imázsának szintén nagyon lényeges eleme a megbízhatóság, amely mögött részben az húzódik meg, hogy a Magyar Nemzeti Bank elnökét és vezetőségének tagjait nagy tudással és pénzügyi-gazdasági tapasztalattal felvértezett szakembereknek tartják.

Az euró bevezetése továbbra is megosztja a társadalmat. Ma 42 százalék tartaná előnyösnek, 36 százalék hátrányosnak, ez hibahatáron belüli elutasítottság növekedést jelent 2004-hez képest. A többszöri céldátum változtatása továbbra is elbizonytalanítja az embereket: tavaly 38 százalék ugyan 2010-re tette az eurózóna-csatlakozást, a másik nagy csoport (24 százalék) azonban 2008-at jelölte meg, és nagy volt az egyéb dátumok közötti szóródás. Bár ugyanúgy megosztottság jellemzi a várakozásokat, mint az előző két évben, az euró bevezetésével kapcsolatos hosszú távú várakozások lényegesen kedvezőbbek minden területen a rövid távú előnyökhöz, de a tavalyi hosszú távú várakozásokhoz képest is.

vg.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek