Bush le akarta bombázni az al-Dzsazírát?
Bombázni akarta az amerikai elnök az al-Dzsazíra arab hírtévé központját az Egyesült Államokkal szövetséges Katarban, és George Busht erről csak Tony Blair brit kormányfő tudta lebeszélni - írta a kedden a Daily Mirror.
Dátum: 2005-11-22 10:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46883
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:47:30.786168, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az iraki háborút erősen ellenző, baloldali irányzatú brit tömeglap a londoni miniszterelnöki hivatal egy belső dokumentumából idézte értesülését. A "szigorúan titkos" megjelölésű összefoglaló szerint - amely a két vezető egyik megbeszélésének ötoldalas leirata - George Bush "katonai akciót" akart az al-Dzsazíra ellen, amelyet az Egyesült Államok az iraki felkelés szításával vádol, és Oszama bin Laden al-Kaida-vezér szócsövének tart. A Mirrornak egy név nélkül idézett forrás megerősítette: Bush egyértelműen világossá tette, hogy bombázni akarja az al-Dzsazírát "Katarban és máshol", Blair azonban azt mondta neki, hogy ez "komoly problémákat okozna".
Egy kormányilletékes szerint a fenyegetés "inkább humoros, semmint komoly" formában hangzott el, a Daily Mirror egy másik forrása ugyanakkor "halálosan komolynak" nevezte az amerikai elnök szándékát, mondván: ez "teljesen egyértelmű a nyelvezetből". A Daily Mirror kommentárja szerint az al-Dzsazíra munkatársai "sokak hiedelmével ellentétben" nem iszlám fanatikusok, hanem "elismert, magasan képzett műszakiak és újságírók". A lap szerint a londoni miniszterelnöki hivatal idézett átirata megkérdőjelezi azokat az amerikai közléseket, hogy az al-Dzsazíra emberei elleni korábbi támadások katonai tévedés következményei voltak.
A cikk felidézi, hogy 2001-ben a társaság kabuli irodáját rombolta le két bomba, 2003-ban pedig az al-Dzsazíra bagdadi posztjának egyik riportere halt meg amerikai rakétatámadásban. A Mirror szerint a titkos leiratot kiszivárogtató kormányhivatali alkalmazott ellen államtitoksértés címén bírósági eljárás indult.
MTI - fideszfrakcio.hu