Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Félmilliárd forintos hiányt okozhat Vasban a szociális normatívák kormányzati csökkentése

Több mint félmilliárd forintos hiányt idézhet elő jövőre a Vas Megyei Önkormányzat gazdálkodásában az, hogy a kormányzat 20 százalékkal csökkenti az idősellátásra és a gyermekvédelemre szolgáló normatívákat - közölte az MTI-vel kedden Racker Béla, a Vas Megyei Önkormányzat tanácsnoka.


Dátum: 2005-11-22 11:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46887
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:47:32.083083, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Az állami normatíva eddig sem fedezte a valóságos bekerülési költségeket, de a további csökkentés nehéz helyzetbe hozza az 1.400 szociális otthoni férőhelyet és 400 gyermekotthoni férőhelyet fenntartó önkormányzatot" - mondta. Hozzátette: az önkormányzat jövőre a gyermekvédelem területén a normatíván felül 65 százalékot, a szociális otthoni ellátáshoz pedig 30 százalékot kénytelen hozzátenni a valós költségek fedezésére. "A kormányzati kommunikációban csak az úgynevezett emelt szintű szociális otthoni ellátás normatívájának csökkentése szerepel, holott a többi területen is jelentős elvonások történnek" - hangoztatta Racker Béla.

A tanácsnok elmondta azt is: november végéig kell elfogadni az önkormányzat jövő évi költségvetésének koncepcióját, amely kényszerűségből már az említett hiánnyal számol. Ezt tetézi szavai szerint, hogy jövőre 120 millió forintos tartalékképzésre kötelezik az önkormányzatot, mely az idei 80 millió forinthoz hasonlóan, központilag elvonhatóvá válik.

A politikus szerint a szorult helyzetbe kerülő megyei önkormányzat rákényszerülhet, hogy olyan területeken spóroljon, amelyek ellátása nem kötelező önkormányzati feladat, így olyan intézmények eshetnek áldozatul, mint a Szombathely városával közösen fenntartott szimfonikus zenekar, a bábszínház, vagy az országos beiskolázású kőszegi gyógypedagógiai gyermekintézmény.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek