Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

TASZ: Lamperthnek mennie kell

Nyílt levélben fordult a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) Gyurcsány Ferenc miniszterelnökhöz amiatt, hogy a múlt héten Makón kampánykiadványok terjesztése miatt a rendőrség eljárást indított a Fidesz két tagja ellen; kampányanyagaikat és a kampányfőnök számítógépét lefoglalták, az aktivistákat előállították. A TASZ Lamperth Mónika felmentését követeli.


Dátum: 2005-11-22 12:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46888
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:47:32.411985, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Az elmúlt héten Makón a rendőrség sajtórendészeti vétség miatt indított eljárást a városban szórólapozó Fidesz-aktivisták ellen A legnagyobb ellenzéki párt két tagját előállították, kampánykiadványaikat, valamint a kampányfőnök számítógépét lefoglalták.

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Az új magyar demokráciának nagy erénye, hogy a rendőrség a rendszerváltás óta egyetlen alkalommal sem avatkozott be a kampányküzdelmekbe. A Lamperth Mónika belügyminiszter felügyelete alá tartozó rendőrség most újabb határvonalat lépett át.

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) számos alkalommal felhívta a figyelmet arra, hogy 2003 óta elszaporodtak a rendőrség nyilvánvalóan pártpolitikai indíttatású, a politikai szabadságjogok érvényesülését komolyan fenyegető fellépései. A rendvédelmi szervek jellemzően látszólag semleges normákat (közlekedés rendjének aránytalan sérelme, sajtóigazgatási szabályok stb.) használnak fel politikai célokra. Legutóbb idén májusban, a Bibó-szobor avatásán és Bibó István emlékét megcsúfolva - az Ön jelenlétében - ért karhatalmi retorzió egy személyt, politikai véleménynyilvánításának tartalma miatt.

A TASZ ezért úgy véli: Ön azzal állíthatja helyre a demokratikus jogállam meggyengített biztosítékait, ha kezdeményezi a politikai felelősséget viselő Lamperth Mónika belügyminiszter felmentését, és haladéktalanul vizsgálatot indít az elmúlt évek politikai szabadságjogokat érintő rendőri túlkapásai ügyében.

Budapest, 2005. november 20.

Üdvözlettel:

dr. Dénes Balázs s. k.

Elnök

os.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek