Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Használhatatlan a kormány Országos Fejlesztéspolitikai Koncepciója

Pótcselekvésnek és üres szólamokkal teletűzdelt, használhatatlan anyagnak nevezte a kormány által benyújtott Országos Fejlesztéspolitikai Koncepciót Nógrádi Zoltán az erről szóló javaslat általános vitájának keretében, kedden.


Dátum: 2005-11-22 12:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46889
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:47:32.719998, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A politikus Kóka János egy korábban tett nyilatkozatára hívta fel a figyelmet, melyben a miniszter alkalmatlannak tartotta a Nemzeti Fejlesztési Hivatalt a munka elvégzésére. Leszögezte: az anyagot látva arra következtetésre jutottak, hogy a kormány vagy nem készítette el a II. Nemzeti Fejlesztési Tervet, vagy egyszerűen nem akarják azt megosztani az ellenzékkel, inkább ehelyett az Országos Fejlesztéspolitikai Koncepciót akarják ráerőltetni a Parlamentre. Hangsúlyozta azt is, hogy a politikai egyeztetések teljesen kimaradtak, így egy olyan általános anyagot kaptak, melyet szakmapolitikai kérdésekben egyszerűen megvitatni sem lehet.

Nógrádi kiemelte: a kormányzat ezirányú gyenge tevékenysége feltűnt az uniónak is, és lesújtó véleményt formált a Gyurcsány-kabinet 2007-2013 közötti forrásfelhasználási terveiről. Hangsúlyozta: a tervezési szakértők, megfigyelők egyre nyilvánvalóbbá teszik, hogy a kormánynak sem ideje, sem módja nem lesz arra, hogy benyújtsa a Nemzeti Fejlesztési Tervet az Európai Bizottság elé.

A roma népesség leszakadásának megállítása, a három, vagy többgyermekes családok jövőjének kérdése érdekli az embereket - mondta a képviselő, hozzátéve: most várnak választ a kérdésekre, nem pedig húsz év múlva. Nógrádi kitért arra is, hogy a kormány tervezetében nincsen szó a szegénység megelőzéséről, a családokról, vagy a munkahelyteremtésről. Az anyag a mezőgazdaságot elsorvasztandó ágazatként jelöli meg - figyelmeztetett.

A politikus leszögezte: a jelenlegi anyag alkalmatlan arra, hogy jövőképet adjon a magyarság számára, ezért arra kérte a kormányt, hogy egy valódi Nemzeti Fejlesztési Tervet készítsenek, és ismertessenek még azelőtt, hogy azt az unióhoz eljuttatnák.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek