Kell-e Koszovó Szerbiának?
A Koszovóért folytatott belgrádi-pristinai párharcban alig esik szó arról, hogy a tartomány jogállása nem csupán a területi hovatartozás, a nemzetközi jog, a történelmi és vallási hagyaték kérdése, a problémakörnek gazdasági, etnikai, demográfiai és katonai vonatkozásai is vannak, amelyek merőben más fényt vetnek a státustárgyalások megkezdésével kibontakozó vitára.
Dátum: 2005-11-22 13:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46890
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:47:33.037707, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Aki ezeket a kérdéseket is feszegeti, legott felveti a kérdést, hogy valóban szüksége van-e Szerbiának a gazdaságilag harmatgyönge tartományra és kétmillió ellenséges érzelmű albánra? A szerbiai politika porondon igen ritkán akad olyan politikus, aki erről beszél: Goran Svilanovic volt külügyminiszter intő példáján látszik, hogy aki ilyesmire vetemedik, önmagát közösíti ki. A politikától távolságot tartó szerbiai "gondolkodók" körében azonban többen rávilágítottak arra, hogy Koszovó státusának meghatározásakor nem a veszendő területre és a mitológiára kell összpontosítani, hanem - félretéve az érzelmeket és előítéleteket - "emberekben kell gondolkodni", és akkor olyan képtelen kép rajzolódik ki, amilyet senki se kívánhat komolyan Szerbiában.
Gyakorta hangoztatott lehetőség a Nyugaton, hogy Koszovó a délszláv államközösség, Szerbia-Montenegró harmadik köztársaságává válhat. Ez esetben az albán nép - lekörözve a montenegróit - az ország második legnagyobb népcsoportja lenne, az összlakosság húsz százalékát tenné ki, és ez a megoszlás tükröződne az államközösség parlamentjén, illetve egészében a hatalmi intézményrendszeren (hasonló lenne a helyzet Szerbiában, ha Koszovó autonóm tartománya maradna). A szerb-albán ellenszenv láttán nehéz elképzelni, hogy bárki is örülne, ha három vagy hat évenként albán lenne az ország soros államfője. Mivel az átlagéletkort tekintve a koszovói albán közösség Európa "legfiatalabb", a szerb pedig az egyik "legöregebb" népessége, közös katonaságnál minden negyedik tiszt vagy katona albán lenne.
Igazi rémálom lenne a hadseregére mindig oly büszke szerbek számára, ha magas rangú tisztségekre tartanának igényt az egykori albán lázadóparancsnokok, például a nemzetközi közösség által "rehabilitált", Szerbiában pedig háborús bűnösnek tartott Agim Ceku, a Koszovói Védelmi Hadtest parancsnoka. Kérdéses, hogy szüksége van-e Szerbiának az elszegényedett Koszovóra, amikor végre remény mutatkozik arra, hogy rendbe tegye a milosevici korszakban szétzilált gazdaságát? 1980-90 között Szerbia középső részén 112, a Vajdaságban 144 százalékot tett ki a területre lebontott bruttó hazai össztermék az országos átlaghoz mérten. Koszovóban ez az arány akkoriban 28 százalékos volt, az 1998-99-es válság pedig tovább rontott a helyzeten. Könnyen belátható, hogy micsoda féket jelentene Szerbia fejlődésében a 4-5-ször szegényebb Koszovó, amelyet "békeidőben" is messze elkerülnek a külföldi befektetők.
Az igazi probléma azonban a koszovói határ átjárhatósága miatt keletkezne. A szerbek demográfiai mutatói kétségbeejtően rosszak, míg Koszovóban hosszú évtizedek óta tart a lendületes népszaporulat: 1948-1991 között a falusi lakosság lélekszáma 85 százalékkal nőtt - mára a növekedés vélhetően meghaladja a száz százalékot -, a városi környezetben pedig még ennél is jóval nagyobb volt a növekedés. Ha a továbbiakban is ilyen ütemben gyarapodnak a koszovói albánok, negyven év múlva nyolcmilliónyian lesznek - ez félmillióval több, mint Szerbia jelenlegi, Koszovón kívüli összlakossága. A túlnépesedő tartomány lakói az egyre néptelenedő és szegényes dél-szerbiai térségekben keresnének megélhetést, kiszorítva az ottmaradt szerbeket. Ennek életszerű példáját láthattuk az elmúlt években a Presevo-völgyként emlegetett, ma már jóformán színtisztán albánok lakta térségben. Két-három évtized múlva Szerbia "szerb-albán" köztársasággá válna annak minden bajával és feszültségével, örökös etnikai ellenségeskedéseivel és ennek okán nehezen orvosolható elmaradottságával.
A fentiekben felvázolt borús képtől elrettenve, egyesek azzal vádolták a belgrádi politikusokat, hogy Koszovóért folytatott álságos harcukkal kiteszik a szerbiai népet annak, hogy néhány évtized múlva kiszorulhat saját országából. Csak halkan fűzték hozzá, hogy a függetlenségi rögeszméjükben elvakult albán vezetők elszalasztják az utolsó lehetőséget arra, hogy területet szerezzenek gyarapodó nemzetüknek.
MTI - fideszfrakcio.hu