Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Václav Havellel találkozott Orbán Viktor

Václav Havel volt cseh köztársasági elnökkel folytatott megbeszélést Orbán Viktor kedden Budapesten. A Fidesz elnöke a találkozó után azt mondta: egyetértettek Václav Havellel abban, hogy a 21.századi politika egyik veszélye az elsivárosodás.


Dátum: 2005-11-22 13:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46893
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:47:33.894208, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Túlságosan médiaorientált a politika, már igazából nagy korszakokat nem tudunk létrehozni, mert ciklusról ciklusra élünk, interjúról interjúra, faggatózásról faggatózásra, és az embernek ebben a napi ritmusban kell élnie és a távlatos gondolatokra kevesebb idő jut - tette hozzá Orbán Viktor.

Mint mondta, arról is beszélgettek, hogy a volt köztársasági elnök hogyan látja a rendszerváltást a cseh emberek szempontjából, de szóba került a Európa jövője, valamint az unió Kínához és Oroszországhoz fűződő viszonya.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek