"Valószínűtlen, de nem lehetetlen" az euróövezet felbomlása
Valószínűtlen, de "már" nem lehetetlen az euróövezet felbomlása, áll a Moody's Investors Service kedden Londonban kiadott éves térségi elemzésében.
Dátum: 2005-11-22 14:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46896
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:47:34.777847, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A nemzetközi hitelminősítő "Az EU állapota 2005 végén" című nyolcoldalas jelentésében azt írta: a bővítés utáni unió működtetésére kidolgozott alkotmányos szerződés francia és holland elvetésének legmarkánsabb következménye, hogy a tagállamok erősödnek és az uniós intézmények gyengülnek, és felszínre kerültek az EU további irányával kapcsolatos éles nézeteltérések. A Moody's szerint az unió "újkeletű bizonytalanságokkal zárja 2005-öt, a bizonytalanság pedig kockázattal jár".
A hitelminősítő megfogalmazása szerint az EU "olyan szakaszba jutott, amelyben a lehetséges kimenetelek választéka nagymértékben kibővült". Az euróövezet sorsával kapcsolatban a cég megállapítja: máris viták forrása - főleg Olaszországban, de nemcsak ott -, hogy az egységes pénzügypolitika túlzottan merev lehet egy-egy tagállam belső szükségleteihez mérten, és a nemzetgazdasági szintű üzleti ciklusok az euróövezetben kevésbé tűnnek szinkronizáltnak a vártnál. A Moody's szerint az euróövezet felbomlásának olyan óriási politikai, gazdasági és pénzügyi ára lenne, hogy ez a forgatókönyv "erősen valószínűtlen, ugyanakkor már nem lehetetlen".
Nem ez az első olyan londoni elemzés a valutaunió sorsáról, amely erre a következtetésre jut. Az Economist Intelligence Unit (EIU) - a világ legnagyobb, nem befektetési banki jellegű elemző és gazdasági előrejelző intézete - nem sokkal a francia és a holland népszavazási kudarc után közzétett prognózisában azt írta: "valószínűtlen, de nem elképzelhetetlen" az Európai Unió és vele az euróövezet teljes összeomlása az alkotmányos szerződés elvetése után elindult belső folyamatok eredményeként. A korabeli EIU-jelentés megállapította azt is: a kialakult helyzetben minden eddiginél rosszabb az esélye annak, hogy a 2007-2013-as költségvetés nagyvonalúan fog bánni az új uniós tagországokkal. A Moody's keddi jelentése szerint az aggodalmak egyik forrása a stabilitási és növekedési paktum átalakítása. Jóllehet a hitelminősítő üdvözli, hogy a "megszállott ragaszkodást" a rövid távú, számszerű célokhoz felválthatja a hosszú távú adósi helyzet fenntarthatóságának alapos elemzése, a reform mégis a fegyelem erózióját mutatja, áll a londoni jelentésben. A cég szerint a 2000-ben elfogadott lisszaboni program, amelynek célja 2010-ig az EU-t a világ legversenyképesebb gazdaságává tenni, már valószínűleg teljesíthetetlen.
A Moody's szerint az euróövezet vonzereje mára odáig csökkent, hogy egyes uniós tagországok újragondolhatják csatlakozási elkötelezettségüket, ami bizonytalanabbá - jóllehet nem feltétlenül rosszabbá - teheti jövőbeni gazdaságpolitikájuk irányát. A hitelminősítő szerint az uniónak az alkotmányos népszavazás kudarca utáni állapotából az következik, hogy az európai folyamat a várakozások zömével ellentétben nem állandó. Az alapítók által elképzelt "mind szorosabb unió" egyebek mellett arra épült, hogy a tagországok készségesen áldoznak szuverenitásukból a béke megőrzése érdekében. A további integrációs erőfeszítések politikai jogosultsága azonban - tekintve, hogy az európai önazonosság "kerülendő koncepció", és a békét a közfelfogás szerint semmi nem fenyegeti - most már nem magától értetődő, áll a Moody's keddi londoni elemzésében. Ebben a helyzetben mind az integráció mélyítése, mind bővítése kérdőjeles: a bővítés Bulgária és Románia - illetve később Horvátország - felvétele után egy időre jó eséllyel leáll, és valószínűtlen a pénzügyi terület további integrációja is, írták a hitelminősítő elemzői.
MTI - fideszfrakcio.hu