Gyurcsány szerint éhséglázadástól kell tartani: tényleg változásra van szükség
Ma Gyurcsány Ferenc a Magyar Rádióban más szavakkal elismételte az éhséglázadásra vonatkozó elhíresült gondolatmenetét. Gyurcsány Ferencről bebizonyosodott, hogy ismét össze-vissza beszél.
Dátum: 2005-11-22 16:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46905
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:47:37.452186, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Eddig azt akarta elhitetni az emberekkel, hogy kirobbanóan sikeres a magyar gazdaság, minket irigyel egész Európa. Most kiderült, hogy Gyurcsány Ferenc annyira rossznak ítéli meg az MSZP-SZDSZ-kormány három és féléves teljesítményét, hogy a lelke mélyén valójában komoly félelmei vannak, éhséglázadástól tart, és ennek elkerülése érdekében kell nyakra-főre felvenni a hiteleket. Nagy bajban van az az ország, ahol a miniszterelnök nyíltan bevallja: el kell adósodni azért, hogy az éhséglázadást elkerüljük.
Szemmel láthatóan a jelenlegi miniszterelnöknek elképzelése sincs arról, hogy Magyarország ebből a nehéz helyzetéből, amelybe három év MSZP-SZDSZ kormányzás után jutott, mi módon tud talpra állni. Ha nem akarunk még mélyebbre csúszni, akkor mindenképpen változásra van szükség.
Révész Máriusz
szóvivő
Fidesz - Magyar Polgári Szövetség
Budapest, 2005. november 22.
fideszfrakcio.hu