Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Vajdasági magyar pártok autonómiakoncepciót terjesztenek elő

Budapestet, Belgrádot, Brüsszelt és Martti Ahtisaari koszovói ENSZ-különmegbízottat keresi fel autonómiakoncepciójával három kisebb vajdasági magyar párt, amely úgy véli, hogy a koszovói rendezés folyamatában időszerű lenne foglalkozni a magyar autonómia kérdésével is.


Dátum: 2005-11-22 18:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46912
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:47:39.491246, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ebbéli szándékát kedden jelentette be Óbecsén Páll Sándor, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK), Ágoston András, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) és Rácz Szabó László, a vajdasági Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) elnöke.

Páll Sándor közölte az MTI-vel, hogy a három párt közösen keresi fel a három autonómiakoncepcióval az érintetteket. A három párt autonómiakoncepciója bizonyos tekintetben eltér egymástól - a VMPD elképzelései között például nem szerepel a területi autonómia -, de Páll szerint kiegyeztek abban, hogy elfogadnák azt, ha Belgrád csak egyikük elképzelését tartaná megvalósíthatónak.

Martti Ahtisaari hatásköre eredetileg csak Koszovóra terjed ki, de a távirati iroda eme felvetésére a VMDK elnöke azt mondta, hogy amennyiben a koszovói rendezés folyamatában szó van a tartományban élő kisebbségeknek adandó autonómiáról, akkor az ENSZ-megbízott véleményt mondhat az összes többi Szerbiában élő kisebbség helyzetéről, illetve autonómiájáról is. Páll Sándor szerint azonosan kell kezelni a Szerbiában élő összes kisebbséget, és a Koszovó jogállásáról kezdődött tárgyalások jelentik azt a pillanatot, amikor rendezni kell minden szerbiai kisebbség helyzetét.

A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) - amelynek összehasonlíthatatlanul nagyobb a támogatottsága, mint az említett három párté együttesen - nem csatlakozott a VMDP által kezdeményezett hárompárti összefogáshoz, és emiatt kemény bírálatok érték a kisebb pártok részéről..

A vajdasági tartományi autonóm hatáskörök részbeni visszaszolgáltatásával, illetve a Magyar Nemzeti Tanács megalakulásával a VMSZ részben vagy teljesen megvalósítottnak tekinti hármas autonómiakoncepciójának két pillérét, a tartományi és a perszonális autonómiát. A magyar területi autonómia kiépítése az alkotmányozási folyamatra vár. A VMSZ júliusban a szerb kormány és a parlament elé terjesztette alkotmányos platformját, amelyben helyi önkormányzatok összefogásával létrejövő soknemzetiségű régiók kialakítására tett javaslatot. Korhecz Tamás, a VMSZ "főjogásza" korábban az MTI-nek azt mondta, hogy amennyiben az elképzelés valóra válna és ilyen régió alakulna meg a magyarok lakta észak-bácskai járásokban, azzal megvalósulna a VMSZ területi autonómiakoncepciója is.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek