Az MSZP pénzzel, a Fidesz az emberek segítségével
A Fidesz azt szeretné elérni, hogy a választási kampány kezdetén közel százezer önkéntes segítse a párt üzeneteinek eljuttatását az emberekhez szerte az országban - mondta Rogán Antal, a párt kampányfőnöke az önkénteseket toborzó program győri eseményét megelőző sajtótájékoztatón kedd este.
Dátum: 2005-11-22 20:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46922
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:47:42.631282, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az önkéntesekre azért van szükség, mert a Fidesz pénzben nem tud versenyezni a kormánypártokkal - hangoztatta.
"Mióta Gyurcsány Ferenc kormányon van, azóta naponta 10 millió forintot költ a kormány arra, hogy különféle programokat hirdetésekkel, kormányzati propagandával népszerűsítsen, és az összeg úgy tűnik, ahogy közelednek a választások, csak folyamatosan nőni fog és semmiképpen nem csökken" - fogalmazott.
Rogán Antal beszélt a párt megerősödéséről. Rámutatott: az elmúlt két és fél év alatt az azt megelőzően viszonylag kis taglétszámú párt az ország legnagyobb és legerősebb politikai szervezetévé vált.
A Fidesznek ma közel harmincezer tagja van, a tagszervezetekben tevékenykedőkkel együtt pedig közel ötvenezer ember segíti a munkát. A kampányfőnök szólt a párt céljairól. Kiemelte: szükség van a változásra, mégpedig úgy, hogy a rossz dolgok gyökeresen változzanak, a jók viszont megmaradjanak. Ez utóbbira hozta példaként a nemzeti garanciatörvényre irányuló javaslatukat, amelyet a kormánypártok elutasítottak.
"Ebből úgy tűnik, hogy ha 2006 után kormányon maradnak (...), folytatódik az áfa-visszatartás gyakorlata, nagy valószínűséggel örökre eltűnik Magyarországról a gyerekek után járó adókedvezmény (...) és ismét az inflációt meghaladó mértékben emelkedhet a gáz, a gyógyszer, vagy a villany ára" - mondta Rogán Antal.
MTI - fideszfrakcio.hu