Vízlépcső, duzzasztó napirend után
Vincze László a csongrádi, tiszai vízlépcsőről, illetve a bökényi duzzasztóról beszélt napirend utáni felszólalásában.
Dátum: 2005-11-22 20:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46923
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:47:42.923335, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A képviselő érvelése szerint ezek a beruházások sok munkahelyet teremtenének a hátrányos helyzetű régióban, a Tisza hajózhatóvá tétele pedig megkönnyítené a búzakészletek eladását, exportját.
Vincze László idézte a közelmúltban tartott csongrádi konferencia tapasztalatait, amelyek szerint a legtöbb szakértő támogatja ezeket az elképzeléseket, és több környezetvédő is, mivel a folyami szállítás a legkörnyezetbarátabb módszer.
A kormány nevében reagáló Göncz Kinga szociális miniszter kifejtette, hogy az Európai Unió irányelvei között is szerepel a belvízi hajózás fejlesztése, de a képviselő által felvázolt tervek gazdasági, illetve környezeti hatástanulmányokat igényelnek.
MTI - fideszfrakcio.hu