Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fővárosi SZDSZ: Szabad Dezinformációs Szövetség

A fővárosi SZDSZ hazugságokkal akarja hergelni a budapestieket. Az SZDSZ közleményében ugyanis valótlan az az állítás, hogy a Fővárosi Közgyűlés Szociális és Lakásügyi Bizottságában a fideszesek nemmel szavaztak a lakásrezsi támogatás emelésére.


Dátum: 2005-11-22 20:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46926
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:47:43.786689, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A fideszes politikusok ugyanis, - akárcsak az MDF-es bizottsági tag - tartózkodtak a szavazáskor. Tartózkodásukkal jelezni akarták, hogy nem értenek egyet azzal a gyakorlattal, hogy egy alapítvány közbeiktatásával jusson el a támogatási összeg a rászorulókhoz. A Fidesz azt javasolja, hogy az önkormányzat közvetlenül fizesse ki a rászorulóknak a lakásrezsi kompenzációt, amelyet nem korlátozhat egy alapítványnak átutalt összeg nagysága, hanem minden rászoruló biztosan, közvetlenül és gyorsan megkaphat.

Az SZDSZ közleményéből kiderül, hogy a fővárosi SZDSZ-nek legalább végre bűntudata van, hogy mindig infláció felett emelik a közműdíjakat, ezzel túlterhelve a budapestieket.

Felszólítjuk a fővárosi SZDSZ-t hogy a téves tájékoztatásért kérjen elnézést a budapestiektől és módosítsa az igazságnak megfelelően a közleményét!

A fővárosnak több pénzt kellene adnia az embereknek, a budapestiek változást akarnak, nem további terheket!

Benyhe István

Fővárosi Közgyűlés Képviselője

Szociális és Lakásügyi Bizottság tagja

Budapest, 2005. november 22.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek