Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lengyel alkotmánymódosító

Lengyelország arra készül, hogy hamarosan módosító javaslatokat terjesszen elő az Európai Unió alkotmányára - jelentette ki kedden este Varsóban az újdonsült miniszterelnök, Kazimierz Marcinkiewicz egyik külpolitikai tanácsadója.


Dátum: 2005-11-23 08:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46933
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:47:45.836910, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tanácsadó nem részletezte, hogy milyen módosításokról van szó, mint ahogy nem utalt arra sem, hogy a javaslatokat a miniszterelnök előterjeszti-e Brüsszelben, ahol szerdán kezd látogatást. A kormányfőt jelölő nemzeti konzervatív Jog és Igazságosság párta szeptemberben nyerte meg a parlamenti választásokat Lengyelországban. A párt az elmúlt hetekben, illetve a kampány idején több alkalommal is szót emelt az EU alkotmánya ellen. Ennek ellenére Marcinkiewicz miniszterelnök európai körútja során azt kívánja bebizonyítani, hogy kormánya nem EU-ellenes politikát folytat - iogalmazott az idézett tanácsadó.

Brüsszelben nem fogadta túlzott lelkesedés az új varsói kormány hivatalba lépését. Uniós körökben ugyanis nem nézték jó szemmel, hogy a Jog és Igazságosság pártja számos nyilatkozatban ítélte el a homoszexualitást és sürgette a halálos ítélet bevezetését az EU-ban. Nem kerülte el a figyelmet az sem, hogy az új kormány az euróövezethez való csatlakozást távolról sem a prioritások között említette.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek