Az amerikaiak kétharmada kivonná a katonákat
Az amerikai lakosság csaknem kétharmada az Irakból történő csapatkivonás mellett van.
Dátum: 2005-11-23 08:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46935
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:47:46.413731, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ez tűnt ki az Egyesült Államokban végzett legutóbbi közvélemény-kutatásból, amelynek eredményeit kedden tették közzé Washingtonban. A tekintélyes Harris intézet által végrehajtott felmérés arra mutatott rá, hogy a megkérdezettek hatvanhárom százaléka a 2006-ban történő csapatkivonást szorgalmazta. Az adatok rávilágítottak arra is, hogy a lakosság többsége úgy véli: az amerikai katonák iraki bevetése nem segíti elő a demokrácia és a stabilitás megteremtését a közép-keleti országban.
A kivonást sürgető hatvanhárom százalékkal szemben a megkérdezettek harmincöt százaléka vallotta azt, hogy mindaddig szükség van az amerikai katonai jelenlétre Irakban, amíg nem sikerül megszilárdítani a demokráciát. A megkérdezettek negyvennégy százaléka vélekedett úgy: Irakban hosszabb távon a lázadók diadalmaskodnak, míg negyvenegy százalék a biztonsági erők győzelmét jövendölte.
MTI - fideszfrakcio.hu