Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újabb felháborodás Ausztriában Temelín miatt

Ausztriában nagy felháborodással fogadták a nukleáris biztonsággal foglalkozó cseh hatóság (SUJB) döntését, hogy nem támogatja a temelíni atomerőműben további biztonsági berendezések pótlólagos megépítését. Az állásfoglalás bizonyára a novemberre előrehozott ausztriai választások egyik központi kampánytémájává teszi Temelínt és az EU bővítését.


Dátum: 2002-09-19 19:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4294
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:45:18.852010, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az osztrák határ közelében lévő atomerőmű már több választási kampányban szerepelt Ausztriában abban az összefüggésben, hogy - legalábbis az Osztrák Szabadságpárt megítélése szerint - Csehország ne csatlakozhasson az Európai Unióhoz, amíg meg nem oldódik az Ausztriában nem elég biztonságosnak ítélt Temelín kérdése, ezért Ausztriának vétót kell emelnie a bővítés, de legalábbis a cseh csatlakozás ellen. Ebben a szellemben foglalt állást csütörtökön ismét a Szabadságpárt nevében Ursula Haubner, aki úgy vélte: ha az Unió nem tudja elérni a megállapodások betartását, újra kell kezdeni az Ausztria által csak fenntartásokkal elfogadott energiafejezet tárgyalását Csehországgal.

A cseh hatóság elutasító állásfoglalásáról szóló hírt a Lidové Noviny című cseh lap közölte csütörtökön szakértőkre hivatkozva, akik részt vettek az újabb biztonsági berendezésekről szóló elemzés elkészítésében. Ezt tavaly elfogadta Milos Zeman akkori cseh és Wolfgang Schüssel osztrák kormányfő, valamint Günter Verheugen EU-biztos, és a cseh fél kötelezettséget vállalt, hogy gondoskodik az elemzésben szükségesnek ítélt további biztonsági berendezések megépítéséről.

A felső-ausztriai Platform az atomveszély ellen elnevezésű szervezet csütörtökön máris közleményben helyezte kilátásba, hogy folytatja az osztrák-cseh megállapodás értelmében felfüggesztett tiltakozó akciókat. A Global 2000 környezetvédő szervezet szintén felháborodásának adott hangot, és követelte az osztrák kormánytól, hogy mivel Prága nem teljesíti a korábbi megállapodást, Bécs ragaszkodjék Temelín leállításához. Az Osztrák Szociáldemokrata Párt környezetvédelmi szóvivője úgy ítélte meg, hogy a jelek szerint Csehország felmondta a korábbi megállapodást.

A cseh lap értesülése a lehető legrosszabb időpontban éri Ausztriát, ahol novemberben idő előtti választásokat tartanak. Ausztria és Csehország viszonya kifejezetten megromlott Temelín miatt, mivel az atomerőmű-ellenes osztrákok aggódnak az erőmű miatt, és megpróbálták elérni annak feladását, a cseh kormány pedig elutasító álláspontra helyezkedett. A kapcsolatokban enyhülést hozott, amikor Wolfgang Schüssel kancellár 2000 telén megállapodott Milos Zeman akkori cseh kormányfővel bizonyos osztrák követelések teljesítéséről, és ezt a megállapodást látja most veszélyben az osztrák fél.

A választók erőműellenes érzelmeit most minden bizonnyal minden politikai párt igyekszik majd kihasználni Ausztriában.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek