Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A CIA-gépek Portugáliában is leszálltak?

Feltételezett terroristákat szállító CIA-gépek március végén és májusban portugáliai légikikötőkben is leszálltak - írta szerdán megjelent számában a Focus című portugál hetilap, miközben a lisszaboni kormány azt állítja: ilyen gépek március óta nem vettek igénybe az ország reptereit.


Dátum: 2005-11-23 13:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46949
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:47:50.682623, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A lap olyan fényképeket is közölt, amelyeken négy fehér színű repülőgép látható, és rajtuk a Focus szerint az amerikai Központi Hírszerző Ügynökséghez tartozó légiflotta egységeinek a lajstromjelzése van feltüntetve. Egy gép közülük Tires repülőterén, a másik három pedig az Azori-szigeteken szállt le. Az Atlanti-óceánon lévő szigetcsoporton amerikai katonai támaszpont üzemel.

A Focus már a múlt héten fotókat közölt olyan felségjelzés nélküli gépekről, amelyek az észak-portugáliai Porto légikikötőjében várakoztak, és amelyek a lap szerint ugyancsak a CIA kötelékébe tartoznak. Diogo Freitas do Amaral portugál külügyminiszter és Luis Amado, a védelmi tárca vezetője azonban leszögezte: egyetlen CIA-gép sem landolt Portugália területén azóta, hogy a szocialista párti kormány március végén hivatalba lépett. Freitas do Amaral már a múlt héten közölte: március 12-ig visszamenőleg gondosan megvizsgálták a kérdést, és nem találtak arra utaló nyomot, hogy az amerikai fegyencjáratok bármelyike is az ibériai ország területén szállt.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek