Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elrendelték Pinochet volt chilei diktátor őrizetbe vételét korrupció miatt

Elrendelték Augusto Pinochet volt chilei diktátor letartóztatását és háziőrizetbe helyezését a pénzügyi visszaélések miatt ellene indított eljárás során, szerdán.


Dátum: 2005-11-23 16:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46963
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:47:54.890074, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A határozatot Carlos Cerda bíró hozta, aki a nyugalmazott tábornok 27 millió dollárra becsült vagyonának eredetét vizsgálja. A bíró négy vádpontban rendelte el a bűnvádi eljárást, amelyek közt az adócsalás és okirathamisítás is szerepel.

Augusto Pinochet, aki a napokban tölti be a 90. évét, többféle vizsgálat célpontja a hatalomban töltött évei (1973-1990) alatt elkövetett bűncselekmények gyanúja miatt.

Szeptemberben a chilei bíróság már döntött Pinochet mentelmi jogáról, akkor emberiesség elleni bűncselekmény ügyében engedélyezték a bűnvádi eljárást. A döntés alapján vádat emelhetnek az agg exdiktátor ellen 119, 1975-ben meggyilkolt menekült ügyében, akiknek holttestét a szomszédos Argentínában találták meg.

A tábornok 1973-ban véres puccs révén került hatalomra, s a diktatúra évei alatt tízezreket kínoztak vagy öltek meg, kényszerítettek száműzetésbe. Ellenfeleit más dél-amerikai diktátorokkal együttműködve külföldön is üldözte.

A pénzügyi visszaélésekre egy amerikai szenátusi bizottság révén derült fény, amely a terrorizmushoz kapcsolódó pénzmosási akciókat vizsgálta. Kitudódott, hogy Pinochetnek az Egyesült Államokban és más országokban - Nagy-Britanniában, Németországban, Spanyolországban, Venezuelában és Panamában - is titkos bankszámlái vannak.

Vagyonának eredetéről azt feltételezik, hogy európai fegyvergyártóktól származik, de ez nem szerepel a vádiratban.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek