Durva provokációk a magyarországi televíziózásban
A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség Kulturális Tagozatának Médiaszekciója növekvő aggodalommal figyeli egyes magyarországi televíziós társaságok műsorkínálatát, műsorait. A médiahatóság tehetetlenségét kihasználva egyre durvább, egyre gyűlöletkeltőbb, uszítóbb műsorok, beszélgetések kerülhetnek adásba.
Dátum: 2005-11-23 19:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46972
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:47:57.631710, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Magyar Televízió 2005. november 19-i "Napkelte" című műsorában Moldova György és Verebes István arról beszélgettek, hogy Moldova milyen közös vonásokat vél fölfedezni a milliókat megnyomorító, sztálinista Rákosi Mátyás és a demokratikus Európai Néppárt alelnöke, Orbán Viktor között. Moldova addig merészkedett az arcátlanságban, hogy csúnyán meggyalázta 1956 koholt vádakkal kivégzett hőseinek emlékét, gyilkosnak nevezte az ártatlanul kivégzett forradalmárt, Tóth Ilonkát és dicsőítette a kivégzésekért felelős Kádár Jánost.
A Cool TV "Hungarikum" című rajzfilm-sorozata a magyar történelem legnagyobb alakjainak, védőszentjének szerepeltetésével pornó-rajzfilmet tett közzé, mely már nemcsak a jó ízlés határát haladta meg, hanem súlyosan sértette a médiatörvény alapelveit is. A rajzfilm tudatosan gúnyolta ki, alázta és sértette meg a magyar nemzetet, legalapvetőbb nemzeti értékeit támadva.
Mindkét televízió tudatosan provokál. Felhívunk ezért minden jóérzésű embert, hogy ne a provokációknak bedőlve, és ne indulataiknak utat engedve lépjenek fel a két televízióval szemben, de ragadjanak meg minden alkalmat, hogy kifejezzék tiltakozásukat. Az ügyetlenkedő ORTT-től pedig elvárjuk, sőt követeljük, hogy a törvény teljes szigorával lépjen fel a két televízióval szemben, kitiltva az éterből a gyűlöletkeltést.
Fidesz-Magyar Polgári Szövetség Kulturális Tagozat
Médiaszekció
Budapest, 2005. november 23.
fideszfrakcio.hu