Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Václav Havelt meglepte, hogy a magyarok milyen sokat tudnak a csehekről

Václav Havel, volt cseh államfő néhány napos magyarországi látogatásáról Prágába visszatérve szerdán este kijelentette, hogy nagyon meglepte, milyen sokat tudnak a magyarok a csehekről, míg fordítva ez nem mondható el.


Dátum: 2005-11-24 08:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46976
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:47:58.881685, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A magyarok szinte mindent tudnak a csehekről, a sajtóban cikkek jelennek meg Csehországról, a cseh témákról, a cseh politikáról, s a budapesti könyvesboltokban számos cseh mű kapható magyar fordításban - mondta a volt politikus egy Európával foglalkozó prágai fórumon, amelyet a kormányhivatal és a Václav Havel Könyvtár közösen rendezett. A fórum felett Jirí Paroubek, cseh miniszterelnök vállal védnökséget és személyesen is részt vett a vitában.

A zsúfolásig megtelt teremben, szépszámú hallgató előtt Václav Havel lelkesen mesélte magyarországi benyomásait, s ugyanakkor bírálóan szólt arról, hogy a cseh közvélemény, a média és a kulturális szféra szerinte nagyon keveset foglalkozik Magyarországgal.

"Mi (csehek) nagyon keveset tudunk róluk (magyarokról). Ez egy nagyon aszimmetrikus viszony" - szögezte le Václav Havel.

Az exállamfő szerint a magyarok az európai integráció felé is nyitottabbak, mint a csehek. Úgy véli: a csehek bizonyos szkepticizmusát az európai integrációval szemben éppen a nemzeti bezárkózásban kell keresni.

Václav Havel leszögezte: biztos abban, hogy a sokat vitatott európai alkotmány előbb vagy utóbb el lesz fogadva. "Az nem lényeges, hogy erre most, vagy esetleg öt év múlva kerül sor" - hangsúlyozta az egykori disszidens. Megjegyezte: talán jobb lenne a későbbi dátum, mert akkorra a dokumentum letisztulhatna, és egyszerűbb, kevésbé bürokratikus lehetne.

Szerinte Európa mindig egy egységet alkotott, de a múltban a nagyobb államok gyakran elnyomták a kisebbeket. "Az Európai Unió megalakulása az első kísérlet arra, hogy ez megváltozzon, kialakuljon az egyenlőség és az egyensúly" - állította Václav Havel, aki 1989-től 2003-ig volt Csehszlovákia, majd az önálló Csehország államfője. Nemzetközi médiák szerint Václav Havel ma a világ egyik legbefolyásosabb értelmiségije.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek