Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tiziano-festmények a Szépművészeti Múzeumban

Tiziano és a velencei Madonna címmel nyílik kamarakiállítás a Szépművészeti Múzeumban december elsején; a tárlaton az érdeklődök a londoni National Gallery-ből erre az alkalomra kölcsönzött, Mária gyermekével, a kis Keresztelő Szent Jánossal és Szent Katalinnal című festményt is megtekinthetik - tájékoztatta a múzeum az MTI-t.


Dátum: 2005-11-24 14:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46989
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:48:02.759928, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Londonból érkező alkotás az utóbbi évtizedek legértékesebb egyedi műtárgya, biztosítási értéke meghaladja a nyolcmilliárd forintot - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.

Ebből kiderül, hogy a január 15-ig nyitva tartó tárlaton bemutatják a magyar magántulajdonban lévő Mária gyermekével és Szent Pállal című alkotást is. A két Tiziano-kép mellett tizenhárom, a témában született 16. századi alkotás is látható lesz.

A múzeum tájékozatta az MTI-t arról is, hogy az intézmény 19. századi gyűjteményét bemutató állandó kiállítása új helyszíneken, átrendezve, kibővítve látható. A múzeum nemrég felújított részében kilenc teremben és egy kabinetben állították ki a korabeli művészet legszebb alkotásait.

A Régi Képtár anyagának folytatásaként, illetve lezárásaként nyolc teremben a 19. századi francia művészet legfontosabb irányzatait csodálhatja meg a közönség a romantikától a posztimpresszionizmusig, egy reprezentatív terem pedig a német, osztrák és angol mesterek előtt tiszteleg - tartalmazza a múzeumi közlemény.

Mint írták, az új kiállításon a francia romantikát Delacroix festményei képviselik. "Courbet-nak, a realizmus óriásának életművét öt remeke mutatja be, az ún. barbizoni iskolának pedig szinte valamennyi festője szerepel a tárlaton (Troyon, Millet, Jacque)".

"A korai impresszionizmust olyan főműveken keresztül vizsgálhatják meg a látogatók", mint Pissarro: La Varenne de Saint-Hilaire című műve vagy Boudin Portrieux című kikötői látképe.

Az impresszionizmus remekei között szerepel Monet három főműve, Cézanne és Manet egy-egy képe, de Pissarro, Toulouse-Lautrec és Gauguin alkotásit is bemutatja a tárlat.

A festmények között a 19. századi szobrászat tucatnyi remeke is látható, köztük Carpeaux, Rodin és Maillol művei.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek