Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nem lesz gyógyszeráremelés - Vigyázat, Gyurcsány mondta

Gyurcsány Ferenc ismét a gyógyszerárakkal kampányol. Nem jól teszi, hiszen már minden ezzel kapcsolatos ígérgetése teljesen hiteltelen. A Medgyessy-Gyurcsány-kormány ingyenes gyógyszert ígért a szív- és érrendszeri megbetegedésben valamint a csontritkulásban szenvedőknek. Ez az ígéret ugyanúgy teljesítetlen maradt, mint a másik 619 döntő többsége.


Dátum: 2005-11-24 15:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46997
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:48:05.501774, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az elmúlt 3 és fél évben több mint egytucatszor emelkedett a gyógyszerek ára, van olyan készítmény, melyért kétszer annyit kell fizetni. A beteg emberek iránt érzéketlen luxusbaloldal felrúgta a polgári kormány által megkötött gyógyszerár-megállapodást, ami biztosította volna, hogy az árak ne emelkedhessenek az inflációt meghaladó mértékben. A drágulásért tehát nem a gyártók, hanem a kormány a felelős. A baloldal nem tanult a hibájából, most lesöpörte a Fidesz Nemzeti Garanciatörvény tervezetét is, mely szintén az infláció mértéke alatt tartotta volna az áremelést.

Változtatunk kell, különben továbbra is kiszámíthatatlanul drágulnak a gyógyszerek, és ez elsősorban a nyugdíjasokat, a családokat sújtja majd. A változásra, a gyógyszerárak kordában tartására garanciát már csak a 2006-os kormányváltás jelent!

Fidesz-frakció

Egészségügyi Kabinet

Budapest, 2005. november 24.

Kapcsolódó elemek