Üléseznek a Tiszántúli reformátusok
A lelkészek az egyházi szolgálatot választják és nem a politizálást - jelentette ki Bölcskei Gusztáv tiszántúli református püspök csütörtökön Debrecenben.
Dátum: 2005-11-24 15:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46998
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:48:05.839842, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Tiszántúli Református Egyházkerület közgyűlésének szünetében tartott sajtótájékoztatón a püspök az MTI érdeklődésére elmondta: az egyházkerületben egyetlen lelkész sem jelezte, hogy politikai szerepvállalás miatt - a zsinat döntéséhez igazodóan - szüneteltetni kívánja egyházi szolgálatát. "Ilyen jelzés egyébként más egyházkerületből sem érkezett" - tette hozzá a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke.
Bölcskei Gusztáv természetesnek tekinti ezt a folyamatot. Mint mondta: általában friss demokráciáknál, amikor még nem alakult ki a hivatásos politikusi réteg, tapasztalható, hogy nagyobb a vonzerő a politikai szerepvállalás iránt. Ezzel magyarázta, hogy a rendszerváltást követően az akkor nagyobb bizalmi indexszel rendelkező - köztük egyházi - személyek bekapcsolódtak a politikai életbe. A tiszántúli egyházkerület csütörtökön kezdődött kétnapos közgyűlése kapcsán Bölcskei Gusztáv elmondta: püspöki jelentésében áttekintette az elmúlt esztendőt, s a jövő évi tennivalókat. A közelgő december 5-vel kapcsolatban hangsúlyozta: a népszavazás számukra nem kampányízű esemény volt; csakúgy mint tavaly, az idén is meghívják a határon túli lelkészeket egyházi szolgálatra december 4-én, a magyar lelkipásztorok pedig jövő tavasszal viszonozzák a szolgálatot.
Az idei év kiemelkedő eseményei között említette a Csillagpont Református Ifjúsági Találkozót, amit folytatni fognak, valamint a reformáció napjához kapcsolódóan megtartott háromnapos debreceni kulturális fesztivált. Elmondta azt is, hogy az egyházkerület templomot vásárolt Debrecenben a Füredi úton, a Tiszán inneni egyházkerületek pedig közösen megvették az Európa Rádiót Miskolc székhellyel. "A végső cél olyan református rádióhálózat elindítása, amelynek nyomán létrejön a Kárpát-medencei magyar református rádió" - közölte. Bölcskei Gusztáv beszámolt arról, hogy Budapesten megalakították az első felsőoktatási protestáns kollégiumot, amelynek folytatása Debrecenben lesz: a város ugyanis átadja erre a célra a volt MSZMP-székház épületét a református kollégium szomszédságában. A püspök végezetül kitért a költségvetésre. Mint mondta: "nem minden gond nélküli lesz" ilyen szempontból a jövő esztendő.
Megítélése szerint az egyházi közgyűjtemények helyzete a több mint 30 százalékos forráscsökkenés miatt végveszélybe kerülhet, de nehéz helyzet előtt állnak a csökkentett támogatású szociális intézmények is. "Ebben a helyzetben nem csak az a felelősségünk, hogy az egyházat mindig reformálni kell, hanem most az, hogy reformálni és megőrizni kell" - fűzte hozzá Bölcskei Gusztáv. A magyarországi református egyházfő bejelentette: 2006. augusztus 12. és 22. között rendezik meg az V. Magyar Református Világtalálkozót, amelynek nyitó rendezvényére Kolozsváron, a zárására pedig Debrecenben kerül sor.
MTI - fideszfrakcio.hu