Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megállt az MSZP előretörése

A Századvég Politikai Elemzések Központja és a Tárki választáskutatási programjának 2005. november eleji adatfelvétele szerint a Fidesz elmúlt hetekben tapasztalható aktivitása és Orbán Viktor közszerepléseinek intenzitása megállította az MSZP előretörését. Mindez azt jelenti, hogy a teljes sokaságon, valamint a pártválasztókon belül is 3-3 százalékponttal csökkent a szocialista párt támogatása, így a Fidesz és az MSZP újra azonos szavazói támogatottsággal rendelkezik.


Dátum: 2005-11-24 16:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47000
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:48:06.491720, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az MSZP nem tudta stabilizálni az ősz folyamán kirajzolódó erőnyerő pozícióját, a választói véleményklíma alakulása a novemberi adatok alapján a kormányzattal és a kormánypártokkal kapcsolatos megítélések semmilyen további javulását nem mutatja.

A 2005. november első felében elvégzett adatfelvétel szerint az összes megkérdezett körében mindkét nagy párt támogatottsága egyaránt 29-29 százalék. Októberhez képest a Fidesz támogatottsága nem változott, míg az MSZP-é hibahatárt megközelítő 3 százalékponttal csökkent. A pártválasztók körében hasonló folyamat zajlott, aminek következtében a Fidesz és az MSZP egyaránt a szavazók mintegy 43 százalékának támogatására számíthat. A legszűkebb támogatói csoportban, a választáson biztosan részt vevő és pártot választani tudó szavazók körében a szocialisták támogatottsága nem változott, míg a Fideszé egy százalékponttal magasabb az előző hónaphoz képest.

A Fideszen és az MSZP-n kívül 2005. novemberének egyetlen pártnak, az SZDSZ-nek van legalább 50 százalékot elérő esélye a parlamenti bejutásra. Egy öt százalék körüli párt támogatottságának becslését azonban az 1000 fős adatfelvételek esetében igencsak megnehezíti, hogy a hibahatáron belüli változások miatt a támogatottsági adatok a parlamenti bejutás és a kiesés közötti választóvonal körül ingadoznak. Az előző hónapban az SZDSZ egyik támogatottsági kategóriában sem érte el az 5 százalékos küszöbértéket, míg a legutóbbi felvétel szerint mind a három kategóriában elérte, vagy valamelyest meghaladta azt. Ahogyan a 2002-es parlamenti választások esetében, 2006-ban is nehezen lesz prognosztizálható a szabaddemokraták szövetségének választási eredménye - már csak azért is, mert a két koalíciós párt szavazótábora ma már lényegében összeér. Gyakorlatilag ugyanazokra a támogatói csoportokra (leginkább a nagyvárosi és a budapesti szavazókra) támaszkodik mindkét párt, így ha az egyik jelentősen javítja pozícióit, akkor a másik párt támogatottsága nagyjából ugyanilyen mértékű csökkenést mutat. Ez történt 2005 októberében ugyanúgy, mint a novemberi vizsgálat esetében is.

2005 novemberében a bizonytalan pártpreferenciájú válaszadók és a válaszmegtagadók aránya az összes megkérdezett körében együttesen 34 százalék, ami nem jelent elmozdulást az előző adatfelvételhez képest. Növekedett ugyanakkor a választásokon való részvételi szándék. Ebben minden bizonnyal közrejátszott, hogy a Fidesz is médiakampányba kezdett, illetve egyértelműen megszaporodtak Orbán Viktor felszólalásai, ugyanakkor nem lanyhult a kormányzati offenzíva sem, mindezek eredményeként a választók egyre közelebb érezhetik magukat a 2006 tavaszán esedékes választásokhoz.

Mindkét nagy parlamenti párt szavazótáborában nőtt a választási részvételi hajlandóság. Míg októberben a szocialisták az MSZP és a Fidesz támogatóinak 65-65 százaléka jelezte, hogy biztosan részt venne a választásokon, most ez az arány 75 és 71 százalék. De még az ismeretlen preferenciájú válaszolók is nagyobb hajlandóságot mutatnak egy most esedékes parlamenti választáson való részvételre, mint akár egy hónnap ezelőtt.

A két nagy párt győzelmi esélyei közötti különbség az előző hónapban a statisztikai hibahatárt jóval meghaladó módon csökkent. A kérdésre választ adók 54 százaléka tippelt a Fidesz és 45 százaléka az MSZP győzelmére. Ezen a téren novemberben érdemi elmozdulás nem történt, továbbra is a Fidesz győzelmét tippelik többen (52%) az MSZP-vel szemben (46%). Az MSZP- és a Fidesz-szavazók egyaránt 88-88 százaléka véli saját pártját esélyesebbnek a győzelemre, míg a bizonytalanoknál és a válaszmegtagadóknál is jelentős fölényben van a Fidesz győzelmére tippelők aránya az MSZP-vel szemben.

Nem módosult szignifikáns mértékben a miniszterelnöki alkalmasságra vonatkozó választói vélemények mutatója. Novemberben a szavazókorú állampolgároknak egyaránt 31-31 százaléka tartja Orbán Viktort, illetve Gyurcsány Ferencet alkalmasabbnak az ország vezetésére. Mindkét vezető esetében hibahatáron belüli mértékben csökkent az alkalmassági index, Orbánnál egy, Gyurcsánynál pedig két százalékponttal. A saját szavazótáborok lényegében azonos módon ítélik meg a miniszterelnök-jelölteket. A Fidesz-szavazók 85 százaléka Orbán Viktor, míg szocialisták 82 százaléka Gyurcsány Ferenc alkalmasságát hangoztatja.

Az előző hónaphoz képest hibahatáron belüli mértékben csökkent a Gyurcsány-kormány tevékenységének választói megítélését jelző index. A kormány indexértéke 2005 novemberében a ±100-as skála negatív tartományában, mínusz 10 ponton áll. Az MSZP-szavazókon kívül (+6 pont) minden választói csoportban az indexérték csökkenés regisztrálható, igaz, minden csoportban csak hibahatáron belüli, 2-3 indexpontos mértékben.

Az összes megkérdezett válaszai alapján három indexponttal javult az ellenzék tevékenységének megítélése, amely most a ±100-as skálán mínusz 19 ponton áll. Az ellenzék munkáját az előző hónaphoz képest kedvezőbben ítélik meg a Fidesz támogatói (8 indexpontos javulás), a bizonytalanok és válaszmegtagadók (3-3 indexpontos javulás).

A novemberi adatfelvétel a két nagy párt kiegyenlített támogatottságát jelzi, de az egyben azt is jelenti, hogy az MSZP nem tudta stabilizálni az ősz folyamán kirajzolódó erőnyerő pozícióját, a választói véleményklíma alakulása a novemberi adatok alapján a töretlen intenzitású kormányzati PR-aktivitás ellenére a kormányzattal és a kormánypártokkal kapcsolatos megítélések semmilyen további javulását nem mutatja.

Az adatfelvétel módszertana: A személyes kérdezésre épülő, kérdőíves adatfelvételt 2005. november 4. és 19. között a Századvég és a Társadalomkutatási Intézet Rt. (TÁRKI) közös választáskutatási programjának keretében készült. Az ország 70 településén 1012 felnőttet kérdeztek meg. Kiválasztásuk fő jellemzője, hogy minden felnőtt embernek egyenlő volt az esélye arra, hogy ő legyen a válaszadásra felkért személy. A kiválasztott személyek egy részének kiesése (válaszmegtagadások, elköltözések stb.) miatti mintatorzulást négydimenziós (korcsoport, nem, iskolai végzettség, településtípus) súlyozással korrigálták. A megkérdezettek válaszaiból becsülhetők a felnőtt lakosság lehetséges válaszai. E becslés pontosságáról 95%-os megbízhatósággal állítható, hogy az egész mintára vonatkozó adatok legfeljebb 3,2 százalékponttal térhetnek el a teljes felnőtt lakosság megkérdezésével kapható értéktől. Ez az eltérés a válaszolók számának csökkenésével, illetve a képzett mutatók esetén ennél nagyobb lehet.

Századvég Politikai Elemzések Központja - gondola.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek