Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Skócia idén jobban fejlődik Nagy-Britanniánál

A skótok sajátos fogyasztási szokásának köszönhető elsősorban, hogy Skócia gazdasága idén gyorsabban növekszik, mint a teljes brit gazdaság. Egy gazdaságkutató csoport szerint ez a számok nyelvére lefordítva azt jelenti, hogy erre az évre a brit GDP 1,6 százalékkal nő, a skóciai viszont 1,7 százalékkal.


Dátum: 2005-11-24 16:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47002
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:48:07.149171, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mindezt a skót lakosság rugalmas fogyasztó magatartása teszi lehetővé - mondja a kutatóintézet, amely ugyanakkor elismeri, hogy jövőre ez az eltérés fordított lehet, azaz a brit hazai össztermék növekedése lesz a gyorsabb Skóciáénál. A skótok az idén sokkal aktívabb fogyasztóknak bizonyultak, mint az angolok, vagy Wales lakói. A brit fogyasztás egészében határozottan visszaesett. A gazdasági és növekedési kilátások javulása okán azonban ismét növekedése várható, a skótok viszont nem fogják már tovább növelni fogyasztásukat, inkább visszafogják majd magukat, s elsősorban a beruházásokkal és a kivitellel ösztökélik a (helyi) gazdaságot. Elsősorban a skóciai elektronikai iparra lesz ez jellemző.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek