Szüret után forr az indulat
Hiába az új kormányzati döntés a bor jövedéki adójának átcsoportosítását illetően, továbbra is bizalmatlanok a borászok. A szakemberek attól tartanak, hogy az államigazgatás útvesztőiben nyoma vész az ágazat fejlesztésére szánt pénzeknek - írja a Hídlap.
Dátum: 2005-11-24 20:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47019
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:48:12.375035, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A lap korábban már beszámolt arról, hogy a földművelésügyi tárca úgy kíván javítani a magyar bor hazai és nemzetközi helyzetén, hogy a literenkénti nyolcforintos jövedéki adót forgalomba hozatali járulék jogcímén fizettetné be a termelőkkel. Ennek hatvan százalékát a magyar bor közösségi marketing céljaira, negyven százalékát pedig a piacra került termékek minőségének ellenőrzésére fordítanák. A borászok most az ellen tiltakoznak, hogy a földművelésügyi tárca ne tenyerelhessen rá erre az összegre, mivel a jelenlegi elképzelések erre engednek következtetni - mondta el Urbán András, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnöke.
Az új járulék kezelésére összehívott Magyar Bormarketing Kht. alapító tagjai csütörtökön Szekszárdon tanácskoztak azért, hogy határozott álláspontot alakítsanak ki elképzeléseikről. Urbán András elmondta, céljuk, hogy a kht. teljesen elkülönítve gazdálkodhasson az említett befizetésekkel, az állami ellenőrzések ellen azonban nincs kifogásuk. Álláspontjukat szeretnék pénteken a Szekszárdra érkező Gráf József agrárminiszter elé tárni, ettől eltérő döntést azonban nem is hajlandóak elfogadni - hangsúlyozta az elnök.
Dula Bence, a Magyar Szőlő és Bor Terméktanács alelnöke problémásnak érzi az új járulék befizetésének időpontját is, mivel azt a megszűnő jövedéki adóval ellentétben nem a bor értékesítését követő adózási ciklusban, hanem még azt megelőzően kell befizetni. Bár a forgalomba hozatali járulékkal az agrártárca a magyar bor helyzetén kíván segíteni, a nemzetközi piacokon jelentkező hátrányokat így nem lehet megszüntetni - hangsúlyozta az alelnök. A legfőbb probléma, hogy a jelenlegi konstrukció nem garantálja a járulék hatékony és csak a kijelölt céloknak megfelelő felhasználását, ezért Dula Bence mást javasol a literenkénti nyolcforintos jövedéki adó elosztására. Szerinte hatásosabb lenne, ha ebből négy forintot a termelők be sem fizetnének, a többi négy forintot pedig csak a bor értékesítését követő jövedelem bevallásakor kellene rendezniük. Ez esetben két forintot marketing célokra lehetne felhasználni, ezen belül egy forinttal a Magyar Bormarketing Kht. gazdálkodhatna, szintén egy forintot pedig a borvidékek saját marketing céljaikra fordíthatnának. A maradék két forintot ellenőrzésekre szánná az alelnök, ebből egy forintot kaphatna az Országos Borminősítő Intézet, egy forintot pedig helyi minőségi ellenőrzésekre lehetne felhasználni.
Juhász Regina (hídlap)
fideszfrakcio.hu