Hollandia részt venne az afganisztáni misszióban
Újra fontolóra veszi katonáinak tervezett afganisztáni állomásoztatását a holland kormány - vált ismertté csütörtökön Hágában.
Dátum: 2005-11-25 07:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47030
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:48:15.694838, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A holland kormány a tervek szerint hamarosan 1200 katonát küldene békefenntartó céllal a közép-keleti országba, a legutóbbi titkosszolgálati jelentések fényében azonban arra készül, hogy felülvizsgálja ezzel kapcsolatos döntését.
Kormánykörök szerint ugyanis a szóban forgó jelentések arról számoltak be, hogy a bukott tálib rezsim katonáinak állandó támadásai miatt jelentősen romlott a biztonsági helyzet Afganisztán déli részén, ahol a holland kontingens állomásozna. Ennek kapcsán Ben Bot külügyminiszter annak a nézetnek adott hangot, hogy a veszélyes helyzet miatt felül kell vizsgálni a holland katonák kiküldését.
Hollandia idén júniusban jelentette be, hogy az Afganisztán déli részén fekvő Uruzgán tartományba kora tavasszal 1200 katonát küld a NATO-stabilizációs erők kötelékébe. Uruzgán egyébként Afganisztán legveszélyesebb területének számít a szüntelen tálib támadások miatt.
MTI - fideszfrakcio.hu