Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Magyarország számára alapérdek az európai integrációs válság megoldása

Az európai integráció a magyar politikai, gazdasági és nemzetpolitikai érdekek érvényesítésének elsődleges, meghatározó közege, ezért az ország alapvető érdeke az integrációs folyamat válságának megoldása - hangsúlyozta Martonyi János, a Szabad Európa Központ elnöke a magyar EU-tagság első évéről mérleget vonó pénteki budapesti tanácskozáson.


Dátum: 2005-11-25 11:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47045
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:48:20.455566, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az európai integráció politikailag azért fontos, mert alapvetően ettől függ az ország biztonsága, gazdaságilag ez adja a magyar felzárkózás keretét, nemzetpolitikailag pedig azért lényeges, mert lehetőséget nyújt "a nemzet határokon átívelő újraegyesítéséhez" - fejtette ki az Orbán-kormány külügyminisztere a Fidesz Európa-politikáját alakító szellemi háttérintézményként alakult központ rendezvényén, az ELTE-n.

"Magyarország számára az európai integráció nem korlát, hanem lehetőség" - fogalmazott.

Martonyi János szerint az európai integrációs folyamat talán válságban van; Európának egyszerre kell szembenéznie az ismert globális kihívásokkal, illetve belső, demográfiai, versenyképességi és intézményi-jogi kihívásaival.

"Úgy tűnik, Európa bajban van" - mondta a volt külügyminiszter, aki szerint az kedvező, hogy ennek nyomán vita kezdődött Európa jövőjéről. Ő viszont "kicsit szkeptikusan" viszonyul ehhez a vitához, mert sok a jelszó, sok a közhely és kevés a politikai vezetési képesség.

"Európának meg kellene találnia lelkét, saját lényegét", s ha megtalálja és vállalja, sok innováció révén ki tud lépni a válságból - mondta Martonyi János.

Szájer József, az Európai Néppárt EP-frakciójának helyettes vezetője megjegyezte: az európai alkotmány jövője meglehetősen homályos. Egyelőre nem látszik, lesz-e olyan szerződésmódosítás, amely a mai világ kívánalmaihoz igazítja az unió külső szerkezetét. Az európai polgárok elvesztett bizalmát szerinte világos vezetési iránnyal lehet visszaszerezni, és a német kormányváltás erre valamiféle reményt biztosít.

Tarthatatlannak nevezte, hogy Magyarország a legelső helyekről az utolsók közé csúszott az új tagországok között. Magyarország mai politikai vezetése szerinte "még azokat a szempontokat is korlátként éli meg, amelyeket egyébként egy nemzeti indíttatású kormányzás esetén teljesen természetesnek kellene venni", közöttük azt is, hogy az ország gazdasági egyensúlyát meg kell tartani.

Baráth Etele európai uniós ügyekért felelős tárca nélküli miniszter olvasata szerint Budapest azért "kap ki" Brüsszeltől a magyar költségvetési deficit miatt, mert a kormány az európai versenyképességet fokozó - az ötös és hetes autópálya építésével kapcsolatos - jelentős infrastrukturális fejlesztéseket emelt be a költségvetésbe. Hozzátette, Spanyolország az EU-ba lépése után csak 11 év alatt tudta stabilizálni a költségvetését, Görögország és Portugália esetében pedig még rosszabb volt a helyzet.

Gottfried Péter, az Európai Ügyek Hivatalának vezetője arról beszélt: az Európai Unióban a pénzügyi távlatokról zajló vita valójában arról szól, meg kell-e tartani azokat a korábbi - például a kohéziós és közös mezőgazdasági - politikákat, amelyek évtizedeken át sikeresek voltak az európai integrációban. Megítélése szerint a kohéziós politika Európa jövőjének kulcsa.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek