A Magosz kidolgozta a gazdák fejlődésének stratégiai programját
A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) kidolgozta a magyar gazdák fejlődésének stratégiai programját, amelyet a szervezet rendkívüli kongresszusán fogadnak el szombaton Hódmezővásárhelyen - mondta Jakab István, az érdekképviselet elnöke, sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
Dátum: 2005-11-25 13:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47050
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:48:22.042253, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hozzátette: az eseményre több mint 2.000 agrárvállalkozót várnak, és meghívták Orbán Viktort, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnökét is, aki a tervek szerint felszólal a rendezvényen.
Jakab István kiemelte: a Magosz programjának lényege, hogy következetesebben ki kell állni a magyar agrárérdekek képviselete mellett az Európai Unióval történő egyeztetéseken, tárgyalásokon.
"A kongresszus nem akar tiltakozni, kirekeszteni, nem célja a kis- és a nagygazdaságok közötti árokásás, inkább az együttműködésre, az összefogásra alapoz, és korrekt kereteket akar adni a magyar gazdálkodók fejlődésének" - hangsúlyozta a Magosz elnöke.
Jakab István kiemelte: a gazdák saját értékrendjük szerint, egyetértésben minden magyar polgárral fogalmazzák meg programjukat, amelynek alapján új társadalmi szerződés megalkotására van szükség minden társadalmi csoporttal.
"A Magosz nem ért egyet a földprogram-törvény kormány által tervezett módosításával, mivel az a befektetők, a társaságok földvásárlását segíti a helyben lakó gazdákkal szemben" - fogalmazott Jakab István.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök péntek reggeli kijelentésére reagálva, miszerint "a magyar mezőgazdaságnak az elmúlt 15 év defenzív magatartása után, offenzívába kell átmennie", a Magosz elnöke elmondta: a magyar agráriumban még mindig nem zajlott le a rendszerváltás, a gazdák életét hosszú távon meghatározó változások még nem történtek meg, ráadásul a gazdák fokozatosan pozíciót vesztenek és romlanak gazdálkodási feltételeik.
Példaként említette az uniós mezőgazdasági miniszterek csütörtöki megállapodását, miszerint az EU cukorpiaci reformja keretében négy év alatt 36 százalékkal csökkentik a cukor árát. Ez kedvezőtlenebb a magyar várakozásoknál, mivel Magyarország számára a 25-30 százalékos cukorár-csökkentés lett volna leginkább elfogadható.
MTI - fideszfrakcio.hu