Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Magyar Energia Hivatal is vizsgálja az MVM és az erőművek közötti szerződéseket

A Magyar Energia Hivatal is vizsgálja a MVM és az erőművek közötti hosszú távú szerződéseket - nyilatkozta Tóth Judit, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) szóvivője pénteken az MTI érdeklődésére.


Dátum: 2005-11-25 14:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47052
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:48:22.666143, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Elmondta: az energiahivatal azt vizsgálja, hogy ezekben a szerződésekben érvényesül-e a legkisebb költség elve. A vizsgálatot még az idén lezárhatja a hivatal.

Tóth Judit hangsúlyozta, hogy magánjogi szerződésekről van szó, így a Magyar Energia Hivatal önhatalmúlag nem tudja megváltoztatni ezeket a szerződéseket, de felszólíthatja a feleket a megváltoztatására.

A szóvivő elmondta, hogy ezzel párhuzamosan az Európai Unió is folytat vizsgálatot az ügyben. Az unió azt vizsgálja, hogy ezek a szerződések összeegyeztethetők-e az európai unió versenyszabályaival.

A két vizsgálat közvetlenül nem ugyanarra irányul, de hatásaiban ugyanaz a célja, az árak leszorítása - tette hozzá a szóvivő.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek