Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Európai letartóztatási parancs

Az Európai Unió hat tagállama - Belgium, Franciaország, Luxemburg, Nagy-Britannia, Portugália és Spanyolország - az eredeti elképzeléshez képest egy évvel előre hozza és már 2003 elején érvénybe lépteti az európai letartóztatási parancs jogintézményét.


Dátum: 2002-02-14 14:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=161
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:17:30.785813, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az elhatározást Angel Acebes spanyol igazságügy-miniszter jelentette be csütörtökön unióbeli kollégái és a belügyminiszterek kötetlen találkozójának színhelyén, az északnyugat-spanyolországi Santiago de Compostelában.

Az EU tavaly decemberi laekeni csúcsértekezletén abban állapodtak meg, hogy legkésőbb 2004-ig bevezetik a közös letartóztatási parancsot. Ennek révén az unión belül a hagyományos kiadatási procedúra helyett szinte automatikussá válik a bűncselekmények meghatározott körével vádolt személyek átadása az őket kereső államok hatóságainak.

Az EU-ban ez idő szerint elnöklő Spanyolország igazságügy-minisztere csütörtöki tájékoztatóján alapvető jogi eszköznek nevezte az intézményt a terrorizmus és a szervezett bűnözés elleni harcban.

Az EU többi tagországában törvény-, sőt egyes esetekben alkotmánymódosításokat kell eszközölni ahhoz, hogy csatlakozhassanak a most létrejött hatos csoporthoz, azaz hogy teljessé váljon a 15 tagú országcsoporton belül a közös letartóztatási parancs rendszere.

Kapcsolódó elemek