Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A választások előtt össze kell fogni a polgári oldalt

A kormány belátta, hogy az európai uniós csatlakozáshoz három feltétel - a kis- és középvállalkozások, valamint a mezőgazdaságból élők támogatása, illetve a piaci szférában történő béremelések - megvalósulása szükséges, és ezt elfogadta - mondta Orbán Viktor csütörtökön Szigetszentmiklóson, a Fidesz-MDF-es polgármester- és képviselőjelöltek választási nagygyűlésén.


Dátum: 2002-09-19 20:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4303
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:45:21.721387, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A polgári kormány miniszterelnöke - a kabinet szociális intézkedéseire utalva - úgy vélte, ötven nap alatt nem lehetett előállítani a többi közt a közalkalmazotti béremeléshez szükséges 320 milliárd forintot, ezt az összeget az elmúlt négy évben termelték meg az emberek.

A választásokról szólva Orbán Viktor kijelentette: a polgári oldal áprilisban követett el hibát, a centrumban elhelyezkedő pártok ugyanis a polgári pártok nevében kértek bizalmat az emberektől, majd "átsétáltak" a másik oldalra.

Orbán Viktor kitért arra is, hogy a választások után nyitott kérdések maradtak a választási eredményekkel kapcsolatban.

Figyelmeztetett: az önkormányzati választások előtt a polgári oldalon álló emberek közül mindenkivel külön-külön beszélni kell, alaposan össze kell fogni, mert - mint mondta - a szervezettségben az ellenfélnek ötven év előnye van.

Beszédében a fideszes politikus megismételte korábbi kijelentését, miszerint a jelenlegi koalíció tagjai "szájmagyarok", a polgári oldalon állók pedig "tettmagyarok".

Kövér László, a Fidesz választmányi elnöke úgy fogalmazott: az önkormányzati választásoknak az a tétje, hogy a közösségek tudnak-e olyan embereket választani, akik képesek megvédeni a polgári értékeket.

Hozzátette, hogy "a fékevesztett, gátlástalan, neobolsevista hatalmi politizálás, mint egykor a Téli Palotát, egyetlen hatalmas rohammal próbálja elfoglalni a közintézmények, a média és a gazdaság minden pozícióját".

A politikus szerint Budapest példája mutatja, hogy "az internacionalistákból lett kozmopoliták csak élhetetlen várost tudnak építeni".

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek