Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Radikális adócsökkentésre van szükség

A luxusbaloldal kormánya elvesztegetett négy évet, ami alatt gyarapodhattunk, erősödhettünk volna. Ehelyett az ország a térség éllovasából sereghajtóvá lett.


Dátum: 2005-11-25 14:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47056
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:48:23.944075, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az érzéketlen Medgyessy-Gyurcsány-kormány hibás, átgondolatlan lépések sorozatával nehezítette a magyar vállalkozók helyzetét, sőt gyakran a csőd szélére sodorta őket. A kabinet több tucat adócsökkentési ígérete ellenére több tucatszor emelt adót, számos új adónemet vezetett be és nem csökkentette a munkavállalást terhelő - Európában is párját ritkítóan magas - járulékokat. A vállalkozóktól törvénytelen módon visszatartották a jogosan járó ÁFÁ-t, a mezőgazdasági termelők később jutnak kevesebb támogatáshoz, a pályázati pénzeket nem fizetik ki. Ezen változtatni kell!

Olyan változást kell elérni a gazdaságpolitikában, ami radikális adócsökkentéssel lehetőséget teremt a hazai vállalkozóknak. Változtatni kell azon, hogy a magyar munkavállalók igen nagy részének kenyérkereseti lehetőséget biztosító hazai kis- és középvállalkozók éppen a saját hazájukban nem tudnak támogatáshoz jutni. A vállalkozóknak biztonságos, kiszámítható működést jelentő ellenzéki javaslatokat a kormánypártok rendszeresen lesöprik az asztalról, figyelemre sem méltatják. Ezért már csak a 2006-os kormányváltás jelenthet garanciát arra, hogy a vállalkozóknak ne kelljen állandóan a puszta túlélésért küzdeniük!

Fidesz-frakció

Gazdasági Kabinet

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek