Csak a propagandához értenek
Felháborító és arcpirító Veres János kampányszövege az önkormányzatok állítólag növekvő költségvetési támogatásáról. A luxusbaloldali kormány pénzügyminisztere megint több pénzt ígér a településeknek, de ez ugyanúgy nem fog teljesülni, mint az eddigi több száz ígéret.
Dátum: 2005-11-25 15:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47060
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:48:25.139521, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Veres János szép számokat mond, de ezekbe olyan pénzeket is beleszámít, amelyekhez az önkormányzatok soha nem fognak hozzájutni. Hiszen például komoly összeget zárolnak "tartalék" címén, de - törvénysértő módon - a kötelező közalkalmazotti béremelések sok milliárdos fedezetét sem biztosítják. Mindent egybevetve nemhogy több pénzt kapnának az önkormányzatok jövőre, a finanszírozásuk még az idei, igen alacsony szintet sem fogja elérni.
Sürgősen változásra van szükség, máskülönben maradnak a kártyavár-költségvetések, a bizonytalanság a magyar települések életében. Változtatunk kell, különben kifizetetlenek maradnak a jogosan járó támogatások, nyertes pályázati pénzek. Ma már világos, hogy a Medgyessy-Gyurcsány-kormány nem ért a kormányzáshoz, csak a propagandához, ennek Veres János ismét tanújelét adta.
Kovács Zoltán (Fidesz)
az Országgyűlés Önkormányzati Bizottságának elnöke
Budapest, 2005. november 25.
fideszfrakcio.hu