30 milliárdos elvonás a gyermekgyógyászatban
A gyermekgyógyászat fejlesztéséről szónokol Rácz Jenő, ám a szavak mellett nem látszik az őszinte szándék, a tettek és nem utolsósorban a pénz sem. A miniszter által emlegetett 5 milliárdos átcsoportosításnak nincs nyoma, forrása a költségvetésben, és önmagában nem sokat számít ahhoz a több, mint 30 milliárdos elvonáshoz képest, ami a gyógyító-megelőző kasszát, vagyis a gyermekgyógyászatot is sújtja.
Dátum: 2005-11-25 16:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47062
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:48:25.802517, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az érzéketlen kormány három és fél évig nem tett érdemben semmit a gyermekekért, sőt a polgári kormány gyermekeket segítő intézkedéseinek egy részét is megszüntette. Sokat tett viszont a családok anyagi helyzetének nehezítéséért, a gyógyszerárak elszabadításáért.
A luxusbaloldal a választások közeledtével mindezt azzal próbálja kompenzálni, hogy 5-15 év távlatában ígérget, illetve megfogalmaz homályos célkitűzéseket. A Medgyessy-Gyurcsány-kormány azt gondolja, hogy céget vezet, nem pedig egy országot. Ezért változtatni kell: egy ország irányításához több tudás, több tapasztalat, több emberség és több empátia szükséges.
Budapest, 2005. november 25.
Fidesz-frakció
Egészségügyi Kabinet
fideszfrakcio.hu