Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Deutsch Tamás: Békés megyében a Fidesz jelöltjei népszerűbbek az MSZP jelöltjeinél

Békés megye hét egyéni országgyűlési választókörzetéből hatban magasabb a fideszes képviselőjelöltek támogatottsága, mint az MSZP-s politikusoké - jelentette be péntek délutáni sajtótájékoztatóján Orosházán Deutsch Tamás.


Dátum: 2005-11-25 18:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47067
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:48:27.325942, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz kommunikációért felelős politikusa, aki a 16. női erőemelő Európa bajnokság fővédnökeként járt Orosházán, elmondta: a legfrissebb közvélemény-kutatási adatok szerint Békés megye hat választókörzetében a Fidesz jelöltjei népszerűbbek az MSZP jelöltjeinél, míg a 7-es számú mezőkovácsházi körzetben kiegyenlített a képviselőjelöltek támogatottsága. Ez a tény örömteli, s azt mutatja, hogy a pártban lezajlott változások a szövetséggé válás beváltotta a hozzá fűzött reményeket - mondta az Országgyűlés alelnöke.

Deutsch Tamás a Fidesz luxusprofit letörésével kapcsolatos indítványával kapcsolatban elmondta: az Európai Unió 25 tagállamából jelenleg 19-ben olcsóbb az elektromos áram mint Magyarországon, és ez az itt érvényben lévő hosszú távú áramvásárlási szerződéseknek tudható be. A Fidesz javaslata, hogy a kormány vizsgálja felül ezeket a szerződéseket, s addig is, amíg a szabad verseny, az árliberalizáció árcsökkentő hatásai nem érvényesülnek, szabja meg a legmagasabb árat.

A szerződések felülvizsgálatát az Európai Bizottság versenyjogokért felelős biztosa is javasolta a kormánynak, és az energiahivatal is hasonló tartalmú levelet írt nemrégiben a honi erőműveknek - mondta Deutsch Tamás.

Míg a tőkearányos profit hét százalék lenne, addig jelenleg 15-20, vagy akár 30 százalékos luxusprofit emeli a magyar elektromos áram árát - fogalmazott a Fidesz politikusa. A luxusprofit letörése érdekében a Fidesz képviselőcsoportja hétfőn határozati javaslatot nyújt be a parlamentnek, amelyet reményeik szerint a kormány is támogatni fog - mondta Deutsch Tamás.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek