Juscsenko felhívta a nemzetközi közösséget, ismerjék el népirtásnak az éhínséget
Viktor Juscsenko ukrán elnök arra szólította fel pénteken a nemzetközi közösséget, ismerje el népirtásnak a szovjet időkben tudatosan kiváltott éhínséget, amelynek 7 millió - egyes becslések szerint akár tízmillió - halálos áldozata volt.
Dátum: 2005-11-25 19:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47069
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:48:27.945704, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Sztálin 1932-33 telén a kötelező beszolgáltatásokkal szándékosan idézett elő éhínséget, hogy az ukrán parasztokat a közös gazdaságokba kényszerítse. A legnagyobb éhezés idején kannibalizmus is számos esetben előfordult.
"A világnak tudni kell erről a tragédiáról" - mondta Juscsenko az ukrán fővárosban az éhínség áldozatairól rendezett kiállítás megnyitóján. Hozzátette: az áldozatok millióinak tanulságul kell
szolgálniuk nemzetünk és az egész világ számára.
Juscsenko kérte az ukrán diplomatákat, fokozzák erőfeszítéseiket, hogy valamennyi ország ismerje el népirtásnak az éhínséget. Az Egyesült Államok, Kanada, Ausztria, Magyarország is Litvánia ezt már megtette.
Az ukrán elnök kedden rendelettel nyilvánította a nagy éhínség emléknapjává november 26-át. Szombaton országszerte egyperces csenddel adóznak az áldozatok emlékének, és félárbocra eresztik a hivatalos épületekre kitűzött nemzeti lobogókat.
A tervek szerint az éhínség legsúlyosabb időszakában naponta elpusztult áldozatok számával megegyező, 33 ezer gyertya gyújtásával emlékeznek meg az éhínség évfordulójáról, s Kijev belvárosában felvonulást tartanak. Az Országos Rádió és Televízió Tanács (az ukrán ORTT) felkérte a rádiókat és televíziókat, hogy szombaton ne sugározzanak szórakoztató műsorokat.
MTI - fideszfrakcio.hu