Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Egyetemi képzést kapnak imámok Hollandiában

Szándéknyilatkozatot írt alá pénteken a holland kormány és öt muzulmán szervezetet, amelynek értelmében a következő tanévtől teljes körű egyetemi képzést biztosítanak imámok számára - közölte pénteken egy minisztériumi illetékes.


Dátum: 2005-11-25 19:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47073
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:48:29.242753, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Rita Verdonk bevándorlási és integrációs miniszter és Maria van der Hoeven oktatási miniszter 375 millió eurós összeget különített el erre a célra.

"Az imámok kiválasztása a mecsetek feladata, de a szándéknyilatkozat teljes körű programot tesz lehetővé a muzulmán szervezetekkel és az oktatókkal közösen" - közölte Arnoud Strijbis, az igazságügy-minisztérium szóvivője.

Az imámok képzéséről folyó vita azután lángolt fel ismét Hollandiában, hogy 2004. november 2-án egy marokkói származású holland állampolgár - egy iszlám fanatikus - meggyilkolta Theo van Gogh filmrendezőt. Jelenleg a Hollandiában működő mintegy 150 mecset imámja szinte kivétel nélkül török vagy marokkói. A holland kormány több alkalommal kifejtette, hogy 2008 után nem kíván külföldről érkezett imámokat látni az országban.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek