Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Minimálbérben is alulteljesített a Medgyessy-Gyurcsány kormány

A minimálbér a mostani növeléssel is jóval alatta marad a polgári kormány alatti minimálbér-emelésnek - közölte Bernáth Ildikó pénteken az MTI-vel. A képviselőasszony közleményében arra reagált, hogy az Országos Érdekegyeztető Tanács a nap folyamán megegyezett a következő három évre szóló minimálbér-emelésről, illetve a jövő évi országos béremelési ajánlásról.


Dátum: 2005-11-26 10:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47078
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:48:30.829377, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Eszerint jövőre az idei 57 ezer forintos minimálbért 62.500 forintra emelik, 2007-ben 65.500 forint, 2008-ban pedig 69.000 forint lesz a minimálbér.

A Medgyessy-Gyurcsány-kormány három és fél éve érzéketlenül nézi a minimálbérből élő családok sorsát - írja közleményében Bernáth Ildikó.

Mint rámutat, 2002 óta mindössze hétezer forinttal, 50 ezerről 57 ezer forintra emelkedett a minimálbér. Ez még a mostani növeléssel együtt is jóval alatta marad a polgári kormány alatti minimálbér-emelésnek, és elmarad az uniós irányelvekben javasolt növekedéstől is.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek