Alternatívát a hazugságok helyett!
November 21-én a Parlament - egy képviselő ellenszavazatával - döntött a Paksi Atomerőmű üzemidejének meghosszabbításáról, úgy, hogy sem a képviselők, sem a választók nem rendelkeznek a felelős döntéshez elegendő ismerettel. A szavazást megelőzően napilapjainkban megszaporodtak a Paksi Atomerőmű Rt. által közpénzből fizetett, hazugságokkal teli hirdetések, azzal a céllal, hogy a közvéleménnyel elhitessék: az atomenergiának nincs alternatívája.
Dátum: 2005-11-26 10:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47081
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:48:31.790627, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Senki sem állítja, hogy Paksot máról holnapra be kellene zárni, az azonban botrányos mulasztás, hogy Magyarországnak nincs megújuló energiastratégiája, mely a fosszilis és nukleáris energiahordozók tervszerű és fokozatos kiváltását meghatározná, valamint célként tűzné ki az ország energetikai autonómiáját. Nemzeti Megújuló Energiastratégiát!
Az Élőlánc Magyarországért kezdeményezi egy Nemzeti Megújuló Energiastratégia kidolgozását, melynek célja a tiszta, kockázatmentes és fenntartható energiákon alapuló energetikai önrendelkezés.
A paksi áram a legolcsóbb?
Tények bizonyítják, hogy a valóság ennek az ellenkezője. Csak a külső költségek (externáliák) kiszámítása esetén lehet valós képünk Paks gazdaságosságáról. E rejtett költségek - köztük Paksé - becsült értéke ma a GDP 2%-a! Az EU Zöld könyve az import energia arányát csökkenteni kívánja, az 50 % feletti behozatalt veszélyesnek ítéli. Ma Magyarország energiaigényének 75 %-át importból fedezzük. Nincs elég energiánk itthon?
Míg az ország elkövetkezendő 20 évének ma érvényes energetikai stratégiája a megújulók elenyésző növekedésével - 2,6 % (!) - számol, a fosszilis és nukleáris kapacitás mintegy 15 %-os mértékű növekedését irányozza elő! Mindezt a Kyotó-i egyezmény és az EU felé tett kötelezettségvállalásaink ellenére! Ez mintegy 6000 MW, azaz a jelenlegi kapacitás 70 %-ának újbóli megépítését jelenti! Erre van pénz?
Ez az érdekelt lobbiknak és az őket támogató politikusoknak hihetetlen nagy üzlet!
Ki az, aki nem jár jól?
A magyar lakosság, mert
- az energiaellátást továbbra is döntően monopolhelyzetű szolgáltatók végzik, a haszon jó részét kivonva a hazai gazdaságból,
- a beruházások rontják az ország gazdasági stabilitását, hátráltatják energetikai önrendelkezését.
A természeti környezet, mert
- a nukleáris hulladék és a széndioxid-kibocsátás mennyisége tovább nő,
- a fejlesztési forrásokat elvonják a megújulók elől.
Az ország az igényeket meghaladó mértékű megújuló energiavagyonnal rendelkezik. Emeljünk ki egy példát: a napenergiából nyerhető fotovillamos potenciál a jelenlegi áramigény 12-szerese!
Fenntartható energiastratégiát! Energetikai önrendelkezést!
Az Élőlánc Magyarországért követeli
- az eltitkolt költségek nyilvánosságra hozatalát;
- egy Nemzeti Megújuló Energiastratégia kidolgozását az érintett szakmai szervezetek tevékeny részvételével, mely feltárja az alternatívákat, és tényekkel támasztja alá Paks működtetésének szükséges időtartamát;
- megújuló energiafajták diszkriminációjának megszüntetését.
Élőlánc Magyarországért
OS - fideszfrakcio.hu