Magyar Bálint is dübörög: a művészeti iskolák csaknem fele szűnhet meg jövőre
Ha a parlament is megszavazza a kormánypárti többségű költségvetési bizottság egyik módosító indítványát, a művészeti iskolák csaknem fele szűnhet meg jövőre - állítják iskolaigazgatók. A minap zöld utat kapott javaslat szerint ugyanis a jövő év közepétől nem járna a művészeti iskolákban tanuló diákokért fix állami támogatás, azaz normatíva, írja a Magyar Hírlap.
Dátum: 2005-11-26 13:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47089
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:48:34.182574, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ezután csak egy külön keretből igényelhetnének pénzt az iskolafenntartók, csakhogy az erre tartalékolt négy és fél milliárd forint még időarányosan is alig több mint a fele a normatíváknak - mondta a napilapnak Horn György, az Alapítványi és Magániskolák Egyesületének elnöke. Az egyesület, amelynek tagjai a 822 művészeti iskola felét működtetik, az elmúlt két napon több ezer tiltakozó aláírást gyűjtött össze.
A mostani javaslat egyébként kísértetiesen hasonlít ahhoz, amelyet az oktatási tárcának szintén a tiltakozások hatására kellett visszavonnia. A költségvetési törvény első verziója szerint ugyanis körülbelül kétharmadára csökkent volna a normatíva, ám emellett bevezettek volna egy pályázati alapot is. A tárca akkor úgy érvelt: a visszaéléseket szorítanák vissza azzal, hogy a színvonalas művészeti oktatást nyújtó iskolákat kiemelten támogatná a kormány. Több szervezet ezt elfogadhatatlannak tartotta, s demonstráció szervezésébe kezdett. Magyar Bálint erre reagálva két hete bejelentette: mégsem csökkentik a normatívákat. Az érintett szervezetek ezt elfogadták. Az oktatási tárcánál a Magyar Hírlap kérdésére azt mondtak: amíg nincs végleges döntés, addig nem nyilatkoznak.
Forrás: Magyar Hírlap