Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

(Ki)robbanó költségvetés: trükközés-trükközés hátán

(Ki)robbanó költségvetés címmel rendezett konferenciát a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület a hét végén, melyen Bod Péter Ákos, Cséfalvy Zoltán és Varga Mihály is véleményt alkotott Magyarország jelenlegi gazdasági helyzetéről. Bod Péter Ákos a költségvetésről elmondta: a kormány a meg sem született gyermek koporsóját készíti.


Dátum: 2005-11-26 14:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47091
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:48:34.832134, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az már a jéghegy csúcsa, hogy összedőlni látszik a költségvetés, hiszen immár három esztendeje költségvetés nélkül működik a magyar gazdaság - fogalmazott megnyitó beszédében Martonyi János, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület konferenciáján a Szent Margit Gimnáziumban a hét végén.

Az Orbán-kormány külügyminisztere rámutatott: a 2002-es választások óta 8-10 százalékkal folyamatosan többet költ a kormány, mint amennyire lehetne. Mások finanszírozzák kiadásainkat hitelek formájában - fűzte hozzá.

Vajon meddig lehet mindezt büntetlenül megtenni - fogalmazta meg kérdését a politikus, aki szerint, ha nem csatlakoztunk volna az Európai Unióhoz, akkor már feltehetőleg bekövetkezett volna valami komoly baj. Kifejtette: már az is nagy probléma, hogy az Európai Bizottság hangját hallatja a magyar ügyekben, de ez a kisebbik rossz, mert mint közölte, a piac szankciója már válságot is okozhat. Végül a költségvetésről szólt. Elmondta, hogy Magyarországon nagyon kevesen tudnak a 2006-os költségvetés részleteiről, ezért közgazdasági elemzések sem készülhettek róla. Ugyanakkor hozzátette azt is, hogy hazánkban megszűnt a hiteles statisztikai adatszolgáltatás, ami tovább nehezíti a szakemberek dolgát a tájékozódásban.

Az euró bevezetésénél a majdani árfolyam is fontos

Amennyiben a magyar gazdaság a jelenlegi pályán halad tovább, akkor az emberek akár vesztesei is lehetnek az eurózónához való csatlakozásnak - jelezte Varga Mihály. Hangsúlyozta: ha a gazdaságpolitikában változás áll be, akkor a forint is többet ér majd, és az emberek nyertesei lehetnek az euró bevezetésének.

A politikus az MTI kérdésére optimális euró-árfolyamot nem nevezett meg. Példaként annyit közölt: egy 50 ezer forintos nyugdíj esetében nem mindegy, hogy 245 forinton, 250-en vagy 255 forinton csatlakozik-e az ország az euró-övezethez.

Varga Mihály a sikeres euró-bevezetés érdekében szükséges gazdaságpolitikai változást négy fő pontban foglalta össze: az országnak vissza kell nyernie hitelességét nemzetközi szintéren, javítani kell a versenyképességét, fiskális szigort kell alkalmaznia és konszenzust kell teremtenie az euró bevezetésének körülményeiről.

Varga Mihály a hitelesség visszaszerzése kapcsán utalt arra, hogy a kormány 2002 óta folyamatosan korrigálja a költségvetési hiánycélt, amelyet aztán rendre túllép. Az Orbán-kormány pénzügyminisztere szerint súlyos árat fizethet Magyarország, ha tovább folytatódik ez a tendencia.

A versenyképesség javítását a politikus elsősorban adócsökkentésben látja. Szerinte túladóztatás jellemzi Magyarországot, amely nem teszi lehetővé a foglalkoztatás bővítését. Márpedig szerinte az egész gazdaság reformjának a munkanélküliség csökkentéséből kell kiindulnia.

Varga Mihály a fiskális szigor alatt azt érti, hogy be kell fejezni a "trükközés-trükközés hátán" gyakorlatát. Utalt az ÁFA-visszatartására, az agrártámogatások kifizetésének késleltetésére vagy arra, hogy a kormány legutóbb a 13. havi fizetés decemberi folyósításával következő év januárjáig várt.

A képviselő az euró bevezetéséről szóló konszenzus kapcsán jelezte: a gazdaság szereplőinek kellene megállapodniuk abban, hogy mikor és milyen feltételek mellett kellene bevezetni a közös európai fizetőeszközt Magyarországon.

A jövő évre tervezett költségvetés a jövő év derekát sem "éri meg"

Bod Péter Ákos egyetemi tanár, volt jegybankelnök előadásában párhuzamot vont az államháztartás jelenlegi helyzete és a Kádár-korszak végén tapasztalható állapot között. A hasonló körülményeket számba véve utalt az államadósság és a államháztartási adatok meghamisítására, a "jövő eladósítására". Szerinte a jövő évre tervezett költségvetés a jövő év derekát sem "éri meg", és egy másik költségvetésre lesz szükség. Az egyetemi tanár úgy látja, hogy minél előbb változás áll be a költségvetési politikában, annál kevesebb kárral lehet visszatéríteni a gazdaságpolitikát a racionális pályára.

Gazdálkodási válságban az állam

Cséfalvay Zoltán egyetemi tanár szerint a gazdaság állapotát sem a "dübörgő", sem pedig a "töpörödő" jelző nem jellemzi megfelelően. Az állam van gazdálkodási válságban - mutatott rá az Orbán-kormány alatt a Gazdasági Minisztérium volt helyettes államtitkára.

Forrás: MTI, gondola.hu

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek