Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kína bocsánatot kért Oroszországtól a várható kár miatt, amelyet a folyószennyezés okozhat

Ritka gesztusként Peking előre bocsánatot kért Moszkvától minden lehetséges kárért, amelyet az Amurba torkolló Szungari (Shonghua) folyón úszó benzolszőnyeg okozhat Oroszország területén. A rákkeltő szennyeződés amely Kínában több város - köztük a csaknem négymilliós Harbin - ivóvízellátását megbénította, a legfrissebb jelentések szerint csak körülbelül tíz nap múlva éri el Oroszországot.


Dátum: 2005-11-26 18:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47103
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:48:38.375939, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szennyezett víztömeg december 6-án vagy 7-én ömlik bele az Amur határfolyóba és négy nappal később érkezik meg a 600 ezres Habarovszkba - közölte szombaton az orosz polgári védelem. Az orosz hatóságok eredetileg a mostani hétvégére várták a szennyeződés megjelenését.

A bocsánatkérésről a kínai központi televízió számolt be Li Csao-hszing (Li Zhaoxing) kínai külügyminiszter és Szergej Razov pekingi orosz nagykövet találkozójáról tudósítva. Razov nyomatékosan kérte a pekingi hatóságokat, hogy adjanak minden részletre kiterjedő felvilágosítást a súlyos környezetszennyezésről - számolt be az ITAR-TASZSZ és a RIA-Novosztyi orosz hírügynökség a pekingi megbeszélésről. Razov hangsúlyozta, hogy a szennyezésre adott válasz sokkal hatékonyabb lehetett volna, ha Kína hamarabb tájékoztatja Oroszországot a várható veszélyről. Az orosz hírügynökségi jelentések szerint Li felajánlotta Kína segítségét a szennyezés következményeinek felszámolásában. A találkozót megelőzően Moszkva már többször követelt behatóbb információkat arról, hogy a szennyeződés pontosan milyen kockázatot jelent az orosz nép számára.

Az orosz polgári védelem egyik tisztségviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy minél jobban szétterül a mintegy 100 kilométer hosszú benzolszőnyeg, annál tovább tart majd a veszély. "A legrosszabb esetben két héten át kell számolnunk a nitrobenzol magas koncentrációjával" - idézte az illetékest az Interfax orosz hírügynökség.

Ven Csia-pao (Wen Jiabao) miniszterelnök szombaton váratlanul Harbinba utazott, ahol már öt napja nincs folyó víz a háztartásokban, miután a Csilin (Jilin) PetroChemical olajfinomító üzemben november 13-án történt robbanás nyomán hivatalos becslések szerint 100 tonnányi rákkeltő benzol, nitrobenzol és egyéb mérgező anyag került a nagyváros vízellátását biztosító Szungari folyóba. A kormányfő köszönetet mondott a katonáknak a kárelhárítási munkákban tanúsított helytállásukért. A miniszterelnöki látogatást megfigyelők a helyi hatóságoknak szóló figyelmeztetésként értékelik, akikre tájékoztatási politikájuk és válságkezelésük miatt bírálatok özöne zúdult. Az állami tömegtájékoztatás ugyan még aznap beszámolt a robbanásról, de a kínai hatóságok napokig elhallgatták a baleset hírét, s csak azután tettek említést róla, hogy kiderült: súlyos környezetkárosító katasztrófa történt.

A folyó vizének benzoltartalma pénteken még harmincszorosa volt a megengedett értéknek, másnapra tizenkilencszeresére esett vissza a városi környezetvédelmi hivatal szerint, amely a szennyezettség arányának további fokozatos csökkenését jelezte előre. Harbinban a vízellátás helyreállítását csak szombat késő estére, az eredetileg tervezett időpontnál egy nappal későbbre ígérték. A hatóságok úgy számolnak, hogy a mérgező víztömeg vasárnap áthalad Harbinon. Több mint ezer katona és önkéntes segédkezik abban, hogy aktív szenet tegyenek a nagyváros legnagyobb vízerőművének szűrőberendezéseibe és ezzel semlegesítsék a mérgező anyagokat - írta az Új Kína hírügynökség. A harbiniak vízellátását többek között a szomszédos térségekből érkezett tartályhajók segítségével igyekszik biztosítani a városvezetés.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek