Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Három év alatt 67 és 117 százalékos gázáremelés

A Medgyessy-Gyurcsány-kormány ismét mellébeszél, hiszen a gázárakra vonatkozó ígéretét, ugyanúgy nem tartotta be, ahogy a 619 ígéretének zömét sem. Medgyessy Péter, Lendvai Ildikó és Gyurcsány Ferenc ugyanis többször megígérte, hogy nem lesz gázáremelés. A luxusbaloldal kormánya 2002 óta mégis, közel 67 százalékkal növelte a lakossági és 117 százalékkal az intézményi gáz árát.


Dátum: 2005-11-26 18:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47106
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:48:39.288617, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A gázárkompenzáció is a Medgyessy-Gyurcsány-kormány érzéketlenségéről tesz tanúbizonyságot, hiszen figyelmen kívül hagyja a szociális szempontokat, ahogy egy átlagos magyar család reális gázfogyasztásáról sem vesz tudomást és ezért a nagycsaládosok helyzetén sem segít. Ha Gyurcsány Ferenc valóban szívén viselné a lakossági energiaárak mértékét, akkor támogatta volna a Fidesz által javasolt Nemzeti Garanciatörvényt, amely biztosította volna, hogy az energiaárak ne emelkedjenek az éves átlagos infláció felett. Másrészt - ahogy a Fidesz javasolta - haladéktalanul lépéseket tett volna a villamos-energiával kapcsolatos luxusprofit letörése érdekében. A miniszterelnöknek valótlan számai vannak, míg az embereknek valós számlái, és a kettő között óriási a különbség.

Sajnos az érzéketlen kormány nem törődik a magyar fogyasztókkal, hiszen nem vet4e figyelembe a Fidesz azon javaslatát sem, miszerint a benzinár esetében ne csak az áfát, hanem a jövedéki adót is csökkentsék. Erre vonatkozóan két alkalommal is nyújtottunk be törvényjavaslatot.

A fentiek alapján egyértelmű, hogy változásra és új gazdaságpolitikára van szükség annak érdekében, hogy az emberek mindennapi életét befolyásoló gáz-, üzemanyag- és villamosenergia-árak kiszámíthatóak és elviselhetőek legyenek.

Változásra van szükség, hogy az emberek garanciát kapjanak arra vonatkozóan, hogy a gáz-, az üzemanyag- és az elektromos-áram árai ne a befektetők, hanem elsősorban a lakosság érdekei szerint alakuljanak, és ne emelkedjenek az infláció felett.

Budapest, 2005. november 26.

Lázár Mózes

Országgyűlési Képviselő

Kapcsolódó elemek