Jótékonysági borárverés vasárnap este élőben
2005. november 27-én, vasárnap este a Hír Televízió ismét megrendezi Jótékonysági Borárverését a Gundel étteremben, melyet 19 órától élő adásban követhetnek a nézők. A borlicit teljes bevételét jótékony célra fordítjuk. Az árverésen kalapács alá kerülő borokért befolyó összeggel a Szent László Őssejt Alapítványt támogatják.
Dátum: 2005-11-27 13:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47130
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:48:46.588568, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Szent László Kórház Csontvelő-átültető Osztálya 1992. januárja óta működik. Kezdetben csak gyermekeket fogadott, majd a növekvő igény miatt felnőtt betegek kezelésére is sor került. Az elmúlt 12 évben a betegszám rohamosan növekedett, az osztály 12 transzplantációs ágyán már több mint 650 átültetést végeztek.
Évek óta megoldatlan probléma a transzplantáción átesett, de még rendszeres orvosi ellenőrzést igénylő vidéki gyermekek elhelyezése. Két hónapos bent fekvésük alatt az édesanyák gyakran méltatlan körülmények között, a gyermekük ágya melletti széken alszanak, sokszor heteken keresztül. Ez kimeríti őket, és a gyermekükkel való törődésre, foglalkozásra jóval kevesebb erejük marad.
A gyermekek lelki gyógyulása is gyorsítható lenne, ha állapotuk javulásával nem kellene az osztály falain belül maradniuk. A Szent László Kórház vezetése e fenti probléma megoldására felajánlotta a Szent László Őssejt Alapítványnak egyik, jelenleg üresen álló épületét anya- és gyermekszállás céljára. Az alapítvány az épületet szeretné átépíteni, hogy hat különböző apartmanban kulturált körülmények között lehessenek együtt gyermekek és szüleik.
Tavaly a borárverés bevételét a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat Közhasznú Alapítvány javára ajánlottuk fel. Az árverésen befolyt 24 millió forintból az alapítvány az ország 30 mentőautóját és 5 mentőhelikopterét szerelte fel gyermekek mentéséhez szükséges eszközökkel és berendezésekkel.
Hírtv - fideszfrakcio.hu