Trill Zsolté az első Bubik István-díj
Trill Zsolt, a beregszászi Illyés Gyula Színház tagja kapja meg elsőként a Magyar Művészetért - Bubik István-díjat - közölték az alapítók az MTI-vel.
Dátum: 2005-11-27 16:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47135
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:49:48.139231, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az egy éve, autóbalesetben elhunyt színművész emlékére létrehozott elismerést december 15-én, a többi tizenöt kitüntetéssel együtt adják át Budapesten - olvasható a kuratórium által az MTI-hez eljuttatott közleményben. Gubcsi Lajos alapító, a Magyar Művészetért Díjat odaítélő testület elnöke Kubik Anna vezetésével kuratóriumot kért fel, amely évente egy alkalommal adományozza a Bubik István-díjat az arra legalkalmasabbnak tartott, 35 évnél fiatalabb színésznek, rendezőnek.
A kitüntetett a pénzjutalom mellett átveheti Győrfi Sándor szobrászművész bronzból készült Főnix-madár allegóriáját, valamint A csillagokban Bubik István című díszalbumot, amelyet karácsonyra és a színész halálának évfordulójára jelentettek meg. Trill Zsolt "a kárpátaljai művészbarát, Vidnyánszky Attila rendező vallottan hű társszínésze": mindketten alkotnak magyarországi színpadokon, mindenekelőtt az Új Színházban, ahova a színész nem véletlenül ugrott be Bubik István helyére, amikor annak más dolga támadt - olvasható az MTI-hez eljuttatott összegzésben. A díjazott így játszotta a Bolha a fülben című darabban Feydeau-t, majd szerepet kapott Bulgakov Álszentek összeesküvésében, és Roberto Zucco alakját is megformálhatta, szintén az Új Színházban.
Más színpadokra is meghívták, így a Nemzeti Színházba és a Tháliába is. Öt darabban lép fel budapesti színpadokon, s tizenkettő-tizennégyben Beregszászban - áll a tájékoztatóban.
MTI - fideszfrakcio.hu