Árvízveszély Olaszországban
Áttörték a gátjaikat egyes közép-olaszországi folyók és patakok több alacsonyan fekvő területen vasárnap, és a több napi esőzés után az ország több részén riadót fújtak az árvízveszély miatt.
Dátum: 2005-11-27 17:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47137
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:49:48.723392, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Tevere például Umbriában és a Rómától északra fekvő Lazio környékén is medréből kilépve áttörte több gátját. Olaszországot az évszakhoz képest nagy mennyiségű eső sújtja ezekben a napokban, és a hőmérséklet is alacsonyabb a sok évi átlagnál. A folyók áradása eddig főleg csak a gyéren lakott területeket érintette. Guido Bertolaso, a polgári védelem országos parancsnoka elmondta, hogy bizonyos területeken válságos a szituáció, de egyelőre urai a helyzetnek mindenütt.
A Tevere vízszintje Rómában több méternyit emelkedett, miután a folyón mintegy száz kilométerrel feljebb lévő duzzasztót megnyitották, hogy elkerüljék a folyó ottani kiáradását. A főváros nincs veszélyben, mert ott elég magas a part. Az umbriai Terni városban több év óta nem esett annyi eső néhány nap alatt, mint most. Az Arno folyó is megduzzadt Toscanában, de lakott területen eddig nem öntött ki. A hét végén havazott az ország egyes részein, és sok helyen megbénította a légi és a vasúti közlekedést.
MTI - fideszfrakcio.hu