Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Spanyolországba érkezett Sólyom László

Spanyolországba érkezett vasárnap délután Sólyom László köztársasági elnök, hogy részt vegyen az első euromediterrán csúcsértekezleten, amelyen lendületbe szeretnék hozni az éppen tíz éve lindított "barcelonai folyamatot".


Dátum: 2005-11-27 18:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47139
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:49:49.345539, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az államfő és Somogyi Ferenc külügyminiszter a kétnapos értekezlet első estéjén részt vesz a spanyol kezdeményezésű "Civilizációk Szövetsége" munkamegbeszélésén. Az ENSZ által is felkarolt kezdeményezésnek az a célja, hogy előmozdítsák a Földközi-tenger két oldalán élő népek között az együttműködést "a rasszizmus, az idegengyűlölet és a türelmetlenség ellen... a kölcsönös megértés és a kultúrák közötti jobb párbeszéd érdekében", ami hosszú távon gyengíti a terrorizmust.

Hétfőn, az euromediterrán csúcsértekezlet hivatalos ülésén az euromediterrán térség 35 nemzetének vezetői és nemzetközi intézmények képviselői öt nagy kérdéskörrel - politikai reformok, oktatás, gazdaságfejlesztés, bevándorlás és terrorizmus - foglalkoznak, és a tervek szerint nyilatkozatot, ötéves munkatervet és a terrorizmus kezelésével kapcsolatos "viselkedési kódexet" fogadnak el annak érdekében, hogy a térség Európán kívüli fele ne maradjon "a modern világ veszélyeinek keresztútja". Magyarország a barcelonai folyamatra mint a mediterrán térség stabilitását és ezen keresztül egész Európa biztonságát előmozdító együttműködésre tekint, ezért számára is fontos érdek a folyamat elmélyítése - mondta az MTI-nek Gulyás András, az elnök külpolitikai tanácsadója. - Új államként Magyarországnak vannak olyan tapasztalatai a demokratikus átmenetben és a regionális együttműködésben is, amelyek hasznosak lehetnek a déli szomszédok számára. Rendkívül fontos a biztonságpolitikai együttműködés szélesítése, a terrorizmus elleni közös küzdelem Magyarország számára is - tette hozzá.

Sólyom László vasárnap kulturális programon is részt vesz, és ott lesz a díszvacsorán, amelyet I. János Károly spanyol király ad az állam- és kormányfők tiszteletére.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek