Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Sopron: Kitüntetés a Kádár-rendszernek

Sopronban a helyi képviselőtestület legutóbbi közgyűlésen megszavazott díszpolgári címmel kapcsolatban tartott sajtótájékoztatót Abdai Géza és Magas László a Polgári Összefogás frakció nevében. Magas László elmondta: 1990-ig visszamenőleg az előző városvezetések mindig igyekeztek a kitüntetéseket a szakmailag és emberileg arra legalkalmasabb személyeknek odaítélni, kerülve a pártpolitikai vitákat, ami eddig sikerült is.


Dátum: 2005-11-28 07:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47150
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:49:52.554100, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Azonban a jelenlegi városvezető koalíció szavazattöbbségének tudatában ezúttal - mint eddig számtalan esetben - a Sopron Város Díszpolgára cím odaítélésénél semmilyen konszenzusra nem törekedett, ismét az eddig már több esetben tapasztalt erőből politizálást alkalmazta.

Magas László kifejtette: együtt azokkal, akik a 90-es rendszerváltás idején nem kis kockázatot vállaltak azért, hogy az egypártrendszerből megteremtsék a többpártrendszeri demokráciába való békés átmenetet, ,,legrosszabb álmaikban sem gondolták volna", hogy eljön az az idő, amikor az 56 utáni Kádár-rendszert megtestesítő, akkori tanácselnök, dr. Erdély Sándor díszpolgári kitüntetést kaphat Sopron városától. Azzal, hogy Sopron idei díszpolgári címét az 56 utáni időszakkal akkor azonosuló, azt képviselő személy kapja 2006-ban, tulajdonképpen a Kádár-rendszert emeli a soproni MSZP-SZDSZ-es városkoalíció díszpolgári rangra. Magas László hangsúlyozta: nem magánemberként van kifogása a kitüntetettel szemben, hanem az ellen, hogy az 56 utáni elnyomás, és megtorlás korszakát emelje kitüntetés-szintre a város. A zárt ülésen a Fidesz a szavazáskor kivonult, az ülésen történtekkel kapcsolatban vizsgálni fogja annak törvényességét.

Abdai Géza frakcióvezető mindehhez hozzátette: az is meglepő, hogy az idei Sopron Városa Díszpolgára cím odaadományozásához szavazatával hozzájárult az SZDSZ-frakció, amelynek tagjai a nyolcvanas évek végi rendszerváltozás időszakában a legvehemensebb kommunistaelleneségről tettek tanúbizonyságot, és legharcosabb bírálói voltak az akkori rendszernek.

fidesz.sopron.hu

Kapcsolódó elemek